KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nemzet egészségi állapotát nemcsak a gazdaság fejlettsége határozza meg, hanem a lakosság egészségi állapota is. Ez visszahat a gazdaságra. A jelenlegi népegészségügyi helyzet az ország versenyképességét is jelentősen veszélyezteti. Kiemelt cél a lakosság egészségi állapotának javítása és a területi különbségek csökkentése, és ennek egyik legfontosabb eszköze a munkahelyteremtés mellett az egészségmegőrzés érdekében kifejtett tevékenységek köre.
Az első Széchenyi-terv által elindított szálláshely-fejlesztéseket követően az elmúlt években európai uniós forrásokból, illetve magántőkéből jelentősen növekedett és modernizálódott a hazai szálláshely-kapacitás, ugyanakkor a kapacitások bővülésének ütemét nem követte a vendégforgalom növekedési üteme, amelynek eredményeképp a szálláshelyek kihasználtsági adatai folyamatosan romlanak. A gyenge kihasználtság az utóbbi években tovább esett. A hazai turizmust meghatározó belföldi vendégek, illetve az általuk eltöltött vendégéjszakák száma a gazdasági válságot követően csökkent, és még ma sem éri el a válság első évének, a 2008-as évnek a szintjét. Ez egyaránt igaz a kereskedelmi szálláshelyekre és ezen belül a szállodákra is.
Egy kutatás szerint a magyar lakosság 2010. évi belföldi utazásainak 9 százaléka volt egészségturisztikai motivációjú és célpontú. Tudom, hogy a kormány céljai között szerepel az egészségturisztikai motivációjú utazások arányának növelése, bővítése, és a Széchenyi-pihenőkártya lehet az az eszköz, amely egyaránt orvosolja a belföldi turizmus visszaesését, valamint hatékonyan segíti az egészségmegőrzési programokat, a prevenciót.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezúton kérdezem tehát, milyen lehetőséget jelent a Széchenyi-pihenőkártya a belföldi turizmus fejlesztésében. Milyen érvek szólnak az új kafetériaelem választása mellett? Mivel ösztönözhető felhasználása, miért lesz kedvezőbb a Széchenyi-pihenőkártya választása az üdülési csekknél?
Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés