HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóban több részletet is olvashattunk már azokról az elképzelésekről, amelyeket a kormány tervez a devizahitelesek válsághelyzetének megoldására. Lassan egy évvel a választások után ez már több mint időszerű volt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja szerint ezt a problémát már az elsők között kellett volna orvosolnia az új kormánynak, hiszen másfélmillió hitelfelvevő egzisztenciális biztonsága volt és van veszélyben. A kilakoltatási moratórium, ami nem is véd meg mindenkit, nyilvánvalóan csak a válság mérséklésére és elodázására alkalmas.

Most végre úgy tűnik, egyfajta megoldásra van kilátás a kormány részéről. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy ez, amennyiben úgy vagy ahhoz hasonlóan valósul majd meg, ahogy arról az előzetes híradások szólnak, továbbra sem jelent gyökeres változást, a problémát csak részben oldja meg. A svájci frank árfolyamának technikai rögzítése ugyanis a valós árfolyamot természetesen nem befolyásolja. Amennyiben a valós piaci árfolyam a rögzített felett van, a tőketartozás ugyanennyivel növekszik, a futamidő pedig kitolódik. A hitelfelvevő tehát továbbra is maga viseli az összes terhét az árfolyamromlásból fakadó veszteségeknek, csak időben jobban elhúzódva, a nemzeti eszközkezelő pedig csak a végveszélyben lévőknek nyújt segítséget.

Miközben elemzők és elvileg a politikai élet szereplői is egyetértenek abban, hogy a válsághelyzet kialakulásában az erejükön felül eladósodott ügyfeleken kívül az agresszív marketingkampányt folytató bankoknak és magának az államnak is megvan a felelőssége - utóbbinak a kellő felvilágosítás és a gyenge szabályozás tekintetében -, ehhez képest a felhalmozott árfolyamveszteség összes terhe az embereket sújtja továbbra is.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja szerint a veszteségből származó terheket éppen úgy meg kell osztani az egyes szereplők között, mint ahogy a felelősség is megoszlik, a terhek nagy részét pedig az állami költségvetésnek és a bankszektornak kell viselnie, nem pedig a végletekig kizsigerelt, sokszor kétségbeejtő helyzetben lévő családoknak. A miniszterelnök úr maga is tett ehhez hasonló nyilatkozatot nemrégiben.

Kérdés, hogy a retorikán túl ez a szándék megjelenik-e a kormányzati gyakorlat és cselekvés szintjén is. Kész-e átlépni a Rubicont a kormányt a felelősségmegosztás és a költségvetési tehervállalás jegyében a válság gyökeres, radikális megoldása érdekében?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu