DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A kétperces vitákban részben már elmondtam a véleményemet az előttünk fekvő javaslatról, de azért néhány szót még szólnék róla.
Mindenekelőtt megállapítom, hogy nem először fekszik ez a vitatéma előttünk. Úgy látszik ezt ilyen dadogva fogjuk elfogadni, jelezve azt a problémasort és azt a kérdésözönt, amit meg kellene oldani ennek a kérdésnek a megtárgyalásakor.
(13.10)
Nem lennék őszinte, ha nem ismerném el azért a fejlődés folyamatát, és ezt Rétvári államtitkár úrnak mondom, hogy kezdtük ezt a vitát mint egyéni képviselői indítványt, és amikor lefejezte ezt a dolgot az Alkotmánybíróság, most már mint kormány-előterjesztés, mint egy kollektív bölcsességet megfogalmazva, fekszik előttünk.
Mégis látom a veszélyét annak, tisztelt államtitkár úr, hogy ha ezt nem tárgyaljuk ki megfelelő alapossággal, akkor ismét a saját dugánkba dőlhetünk, és előbb-utóbb szegény Alkotmánybíróság, bár esetleg nem igazán szeretné, mégis visszaküldi ide ezt a jogszabályt elénk, hacsak az a módszer, amit az alkotmányban tetszettek alkalmazni, nem kerül itt is alkalmazásra. Mondjuk, azt tetszenek majd mondani, hogy addig nem lesz hatásköre az Alkotmánybíróságnak ebben a kérdésben dönteni, míg a köztisztviselők száma 50 százalék alá nem csökken, és akkor majd újra visszakapja a jogkörét. Van már egy ilyen szabályozásmód, azt hiszem, a költségvetési témákban az új alkotmányunkban, aminek az alkalmazását kíváncsian várom.
Az őszinteségüket viszont elvesztették, tisztelt államtitkár úr. Azt kell hogy mondjam, egy kicsit még tiszteltem is azt a karakánságot, amikor azt mondták, hogy maguk szerint a közalkalmazottakat indoklás nélkül, két hónapos felmondásra ki kell rúgni, aztán kész. Erre mondta az Alkotmánybíróság, hogy ez nem megy. És most az van előttünk, hogy egy kicsit körmönfontan, kicsit homályba burkolva, mindenféle jogszabályok közé elrejtve, tulajdonképpen ugyanezt mondják, csak azt mondják, hogy eleget teszünk az alkotmánybírósági követelményeknek.
Egész érdekes dolgokat lehet itt látni, már elnézést kérek, hogy időnként elmosolyodok, a jogszabálytervezetben. A meghívásos eljárás alapján történő vezetőimunkakör-betöltés kapcsán nagyon érdekelne, hogyan tetszenek ezt gondolni. Gondolom én, hogy a meghívásos eljárásban betöltött vezetői munkakör lesz az a munkakör, ahol kevesebb munkaügyi vita fog történni. Tehát ott nem lesz olyan lényeges majd a garanciális jogszabály; annál inkább azoknál, akik mondjuk, elveszítik a szakmai lojalitásukat. Ez is érdekes, mert a lojalitást azt tudom, hogy mit jelent. A szakmai lojalitást, ezt a kettőt együtt azért majd egy kicsit magyarázni kell, mert nem olyan egyértelmű dolog.
Én visszagondolok a korábbi vitára, mert az államtitkár úr talán emlékszik rá, hogy volt már itt ebben a témában vitánk, hogy kinek kell szakmai gyakorlat a vezetői kinevezéséhez, kinek nem kell szakmai gyakorlat, ki mentesíthető egy kötelezettség alól. Aztán szó esett olyan kormányrendeletről is, amelyik viszont azt mondja majd meg, hogy mondjuk, szakvizsga nélkül ki lehet vezetői beosztás nyertese. Ilyenkor merül fel bennem igazán az a gondolat, hogy milyen eljárás lesz az, amikor mondjuk, egy szakmai gyakorlat nélküli, mert mentesítést kapott, és mondjuk, a kormányrendeletnek megfelelően még szakvizsgamentességet is élvező vezető fogja a szakmai lojalitását elbírálni egy húsz éve dolgozó közigazgatási dolgozónak. Én úgy gondolom, ez nem igazán az a vita lesz, amit a jogtörténet fel fog jegyezni a veretesebb viták közé.
Viszont ha történik justizmord, és jogorvoslatra kerül a sor, akkor, meglepődve látom a tervezetben, a bírói utat viszont nem minden esetben tetszenek biztosítani az ilyen felmentések esetén. Sőt, azt mondja itt az egyik passzus, hogy a mérlegelésen alapuló felmentés - pedig ezek az igazán izgalmas kérdések! - tekintetében csak akkor van bírói út, hogyha ez a törvény ezt megengedi. Szerintem ezt azért végig kellene gondolni, hogy ez megfelelő szabályozás-e. Énszerintem pontosan a mérlegelési jogkörben meghozott döntések tartoznak igazán a bírói eljárások körébe.
Tehát én azt javasolnám, hogy ezt azért gondolja végig a tisztelt előterjesztő, mert ez lehet az a casus belli, amire esetleg az Alkotmánybíróság megint azt fogja mondani, hogy itt bizony sérülnek a jogok, és ez bizony alkotmányellenes. Tehát nekem van egy ilyen érzésem. Ne legyen igazam, de azért azt mondom az államtitkár úrnak, hogy ezt végiggondolnám.
És a másik, ami itt már elhangzott, szintén javaslat lenne, hogy valóban most lenne alkalom meghúzni azt a határt, amely a politikai felelősséget és a szakmai munkát élesen elválasztja egymástól. Mert egy köztisztviselő és egy kormánytisztviselő akkor lesz igazán a védettség birtokában, ha tudja, hogy ő melyik szférába tartozik: hogy ő politikai felelősséget visel-e és a politikai felelősség körébe tartozik-e az ő munkája, vagy pedig szigorúan vett szakmai körbe. És az egyiknél, én is azt gondolom, a felsővezetésnél, a politikai felelősséget viselő körnél jogos az indokolás nélküli felmentés, mert hogyha megy a kormány, megy az a pereputty is, amelyik közvetlenül kiszolgálta az ő igényeit; de a szakmai hátteret, a szakmailag képzett apparátust azért ne bántsuk, és őnekik kőkeményen biztosítsuk az egzisztenciális védelmet.
Önök mondták, hogy olyan köztisztviselői karra van szükség, amely az egzisztenciájában biztos, és kellő alapja lehet egy állami működésnek, egy megfelelő jogállami működésnek. Akkor, azt kell hogy mondjam, hogy ezt a határt valahol meg kell húznunk.
És még egyet engedtessenek meg nekem: örülök, hogy most már úgy, mint kormány-előterjesztés, a jogalkotási törvényben biztosított rendet próbálja betartani maga a vita menete is. Azért hadd emlékeztessem az államtitkár urat, hogy tegnap egy kicsit meg tetszett bántani, amikor azt mondta, hogy pont egy szocialista hivatkozik a jogalkotási törvényre, pont az a párt, amelyik nem szavazta meg ezt a törvényt. Ugye, jól emlékszem, hogy tegnap ezt, kicsit megpirongatva, tetszett mondani? (Dr. Rétvári Bence: A jegyzőkönyvet...) Én azért arra emlékszem, és azért bántódott meg az érzékeny lelkem, mert én magam voltam a vezérszónoka ennek a törvénynek, és pontosan azért nem fogadtuk el, talán tetszik emlékezni, államtitkár úr, mert akkori előterjesztésként a jogalkotási jogszabályba önök írták bele a 2. §-ba a visszamenőleges jogalkotás tilalmát, és az ezt megelőző napon tetszettek éppen visszamenőlegesen jogot alkotni, és akkor mondtam, hogy ebben a folyamatban nem kívánunk részt venni, amikor önök maguk sem hiszik el, amit leírtak.
Egy kicsit most hasonló, déj vu érzésem van. Megint attól félek, hogy beszélünk itt hosszasan a közalkalmazotti törvényről, annak a szabályozásáról, és a vége az lesz, hogy ahogyan önök szokták, indokolás nélkül ki tetszenek rúgni számos közalkalmazottat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés