DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Először néhány képviselői felszólalásra reagálnék. Itt arról megy a vita, hogy a rendvédelmi dolgozók mikor mehetnek el nyugdíjba, illetve hogy kell-e munkát vállalniuk, vagy egyáltalán, mi lesz velük. Azért felhívnám az MSZP-s képviselőtársaim figyelmét - ők ugyan nem voltak itt az alaptörvény vitájánál, így nem biztos, hogy értesültek róla -, a bírák pont az ellenkezője miatt tiltakoztak, ha lehet ezt így mondani. Ők nem szerettek volna vagy nem szeretnének, legalábbis jó páran kifejezték ezt a szándékukat, a rájuk vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor elmenni nyugdíjba, illetve nem szeretnék, hogy a jelenleg 70 éves korig, amíg ítélkezhetnek, illetve az ügyészek, amíg a feladatukat elláthatják, ők nem szeretnék azt, hogy nekik korábban el kelljen menni nyugdíjba. Ugyanakkor itt állunk a rendvédelmi szervek esetében, ahol azért küzdenek, egyébként még most is a jelenleg szolgálatban álló rendvédelmi dolgozók is, hogy ők ugyan 25 év szolgálati viszony után elmehessenek nyugdíjba. És hogyha már hoztam a bírákat és az ügyészeket, ugyanolyan megterhelő egyébként egy bírónak is a feladata vagy egy ügyésznek is a feladata, mint akár egy rendőrnek a feladata.

Harangozó képviselőtársam azt kifogásolta, hogy akkor miért nem írtuk bele vagy Balsai képviselőtársam miért nem írta bele az alkotmánymódosító tervezetbe, hogy ez csak a rendvédelmi dolgozókról szól. Ugyanakkor, ezt megint csak LMP-s és MSZP-s képviselőtársaimnak mondom, az alaptörvény vitájakor pont azt kaptuk, hogy miért kell beleírni, hogy bíró hány éves kortól lehet valaki, miért kell beleírni az alaptörvénybe azt, hogy meddig ítélkezhet. Itt az alkotmány absztrakciós szintjéről van szó; az egyik esetben azt kifogásoljuk, hogy miért nem írunk bele valamit, utána egy ugyanolyan dologban azt kifogásoljuk, hogy miért írunk bele valamit, ami számomra rendkívül furcsa.

A másik, itt Harangozó képviselőtársam azt említette, hogy ha egy rendvédelmi nyugdíjas most kap 135 ezer forint nyugdíjat, és hogyha ő újból szolgálatba áll, akkor az az államnak mennyivel többe kerül. Formálisan egyébként valóban többe kerül, de az állam, hogyha egy rendvédelmi dolgozótól levonják a személyi jövedelemadót, levonják a járulékot, a munkáltató befizeti a járulékot, az ugyanúgy állami pénz, tehát gyakorlatilag a közszférában az államnak tényleges kiadásként, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy az állam egyik zsebéből átkerül a pénz a másikba, itt igazából a nettó fizetés a lényeg.

Térjünk rá arra, hogy tulajdonképpen mi is az öregségi nyugdíjrendszer célja. Annak az a célja, hogy időskorban, amikor a munkavégzéssel már nem biztosítható a jövedelemszerzés, a nyugellátás adja a megélhetés alapját. A nyugdíjakat a befizetett járulékok terhére kell folyósítani, és a rendszer hosszú távú finanszírozhatóságát, a bevételek és a kiadások egyensúlyát biztosítani kell. A nyugdíj alapvetően járulékfizetéssel szerzett jog, vagyis a nyugdíjrendszerben a biztosítási elvnek kell elsődlegesen érvényesülnie. A nyugdíj egy jövedelemarányos keresetpótló ellátás, ez egyben azt is jelenti, hogy a nyugdíj összegének az aktív életút során nyújtott biztosítási teljesítménnyel arányosnak kell lennie. A nyugdíjrendszerben az öregségi nyugdíjkorhatár jelöli azt az életkort, amelynek betöltését követően vélelmezhető, hogy a munkajövedelem-szerző képesség olyan mértékben csökken, hogy a keresetet nyugellátással kell pótolni. Nyugdíjrendszerünk, illetve az egyes rendelkezések azonban számos korhatár előtti nyugdíjba vonulásra adnak lehetőséget. A következőkben e korai formákat igyekszem összegezni.

Van előrehozott öregségi nyugdíj, amelynek célja a hosszú szolgálati idővel, a nyugdíjkorhatár betöltése előtt meghatározott idővel csökkentés nélküli nyugdíjba vonulást tesz lehetővé. A hatályos szabályozás szerint az idén az '52-es, jövőre az '53-as születésű nők vehetik igénybe. Ennek az oka az volt, hogy a nők nyugdíjkorhatára jelentősen emelkedett.

Van például csökkentett összegű, előrehozott öregségi nyugdíj. Van a nők 40 éves jogosultsági idő alapján igénybe vehető nyugdíja. Itt korhatárt nem említ a törvény, csak 40 éves jogosultsági időt. Van kedvezményes nyugdíj, itt arról van szó, hogy a korhatár előtti nyugdíjazást teszi lehetővé, a kedvezmény attól függ, hogy az igénylő hány évet dolgozott a nyugdíjtörvény végrehajtási rendeletének mellékletében felsorolt munkakörben. Itt azért jelezném, hogy ebben igen sok munkakör fel van sorolva, és akik bizonyos munkakörben, például bányászatban töltött idő okán hamarabb elmehetnek nyugdíjba. Ezeket említi a nyugdíjbiztosításról szóló törvény.

Van például művésznyugdíj, akik ugyancsak először csak bizonyos művészszakmákban, később más vagy teljeskörűen a művészeti szakmákban bizonyos idő szolgálati idő után elmehetnek nyugdíjba. És itt van például a polgármesterek korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetősége, amelynél a választáson nem induló vagy meg nem választott polgármester, attól függően, hogy hány cikluson át töltötte be a polgármesteri, alpolgármesteri tisztséget, öregségi nyugdíjkorhatárt megelőzően maximum hét évvel nyugdíjba mehet. Ezt azért ugyan az 1994. évi LXIV. törvény szabályozza, de ez 2006-ban került bevezetésre.

És van nem utolsósorban a fegyveresek nyugdíja. A szabályokat a jogállásukról szóló törvények tartalmazzák. A törvények szerint a szolgálat felső korhatára 57 év, illetve a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárnál 5 évvel alacsonyabb életkor betöltése. A 25 év szolgálati viszony alapján, ha egyéb feltételek is fennállnak - létszámleépítés, egészségügyi alkalmatlanság, nem rokkantság -, a korhatárra tekintet nélkül igénybe vehető a szolgálati nyugdíj. 25 év szolgálati viszony egyes szolgálatot ellátók esetében, annak nehézsége miatt, 25 évnél rövidebb idő alatt is megszerezhető, tehát még akár 39 évesnek sem kell lenni, aki ezt a nyugdíjat igénybe veszi. A nyugdíj összegének kiszámítási szabályai az általános szabályoktól lényegesen eltérnek, és attól kedvezőbbek. A kedvezmények ellenére a fegyveresek járulékfizetésére az általános szabályok vonatkoznak, a kedvezményekből adódó többlet-nyugdíjkiadás közvetlen költsége többletkiadást okoz, és ezt természetesen a többi járulékfizető befizetéséből fedezi az állam. És itt van még, hogy nyugdíj mellett egyébként nagyon sokan dolgoznak. Természetesen azok, akik munkaképesek, azok döntő részben ma is dolgoznak, és azok természetesen, akik nem munkaképesek, és nem lehet visszavezetni őket a munka világába bármilyen ok miatt, arra nyilvánvalóan senki nem gondolt, hogy őket munkára visszavigye a munka világába, akár a korábbi fegyveres testületen belül, akár egyébként máshova.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu