KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért azt hadd mondjam el, hogy én 40 évet dolgoztam becsületes kétkezi munkásként, és ennek a megbecsüléseképpen lettem én képviselő itt a magyar parlamentben, és ezt a réteget képviselem ma is. És nekem ma is van munkahelyem, és ma is ezt a munkát végzem, és erre büszke is vagyok, érti? Ez a különbség kettőnk közt. Soha nem voltam pártmunkás, ön mindig csak pártmunkás volt. (Dr. Józsa István közbeszólása.) Hogy mi a franciakulcs, és amikor ön látta ezeket a felvételeket, és tudja azt, hogy nem tud különbséget tenni egy villáskulcs és egy franciakulcs között, mivel nem tudja, hogy mi az, egyikről sem tudja, nincs tisztában van vele, ezért beszélt butaságokat. Ennyit ért a munkához egyáltalán, ennyire felkészült. Ugyanennyire felkészült szakmailag, gazdaságilag is, ugyanis Magyarország gazdaságát próbálja összehasonlítani és az itteni államháztartási hiányt a nyugat-európai, óriási ipari potenciállal rendelkező országoknak a pillanatnyi hiányával. Azok pillanatok alatt állnak talpra, mi meg soha nem érjük utol őket, tisztázzunk valamit!
A Fidesz-kormány 52 vagy 53 százalék hiánnyal adta át, ezt Lamperth Mónikának szeretném azért a figyelmébe ajánlani, hogy az nem 80 százalék. 53 százalékkal adtuk át, önök 80-nal. Nincs PR-os, magáért beszél ez a tény, és butaságokat nem kell mondani. Ennyi van önökben, ez az önök szakértelme 8 év alatt, ezért tudták tönkretenni az országot, meg zsebre is dolgoztak, és mindig ez volt a szemükben, mindig a zsebre jusson minél több a haveroknak, a kapcsolatrendszernek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés