DR. VARGA ISTVÁN, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt megköszönöm ellenzéki képviselőtársaimnak ezt a rendkívül építő jellegű és visszafogott kritikáját. Azt tudom mondani Gaudi képviselőtársamnak, hogy ne legyen déj vu érzése - az előbb itt válaszolt -, nem kell félni ettől a javaslattól, ez egy nagyon jó javaslat. Azzal természetesen vitatkozunk, hogy az újonnan kibővített Alkotmánybíróság jogköre és az alkotmányügyi panasz mint negyedik jogorvoslati lehetősége az állampolgároknak jó-e, vagy nem. Mi azt mondjuk, hogy jó, és erre vártunk vagy vártak nagyon sokan, ezért kifogásolták, hogy csak kizárólag normakontrollal foglalkozik az Alkotmánybíróság.
Ez megint az a pont, amit az előző napirendnél is elmondtam, hogy ha kibővül, akkor az a baj, ha szűkül, az a baj, ha most fölemeljük a létszámot, akkor az a baj, most akkor Gaudi képviselő úr azt mondja, hogy 15 is kevés lesz, több alkotmánybíró kellene. Hát ha több, nagyobb lesz a munka, akkor még felvetődhet természetesen, hogy több alkotmánybíró is legyen.
Ami pedig a választást, illetve az elnökválasztást illeti, hát Gaudi képviselőtársam kiválóan képzett jogász, nagyon jól tudja, hogy semmilyen probléma nincs abból, hogy az Országgyűlés fogja megválasztani az elnököt, ez abszolút európai módszer, és az is természetesen, hogy a mostani alkotmánybírósági jogkör az európai modellek és példák között egy egészen furcsa és speciális alkotmánybírósági jogkör volt, és most pedig egy minden tekintetben elfogadott modellhez nyúlunk vissza. Tehát azt hiszem, hogy - különös tekintettel arra, hogy nagyon sokan arra is hivatkoznak, hogy az európai uniós országok elvárásainak nem felelünk meg - ezzel a modellel szerintem maximálisan meg fogunk felelni. Ezért tisztelettel kérem az ellenzéki képviselőket, hogy támogassák.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés