ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik). Köszönöm, elnök úr. Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy törvényjavaslatról úgy tárgyalunk, hogy közben az utcán zajlanak az események, meg a minisztérium tárgyalótermében. Ahogy nézem, szűk egy órával ezelőtt tettek föl olyan híreket, miszerint hajlandó a kormány meghátrálni és takarodót fújni saját magának. Arra szeretném önöket kérni, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy gyúrjanak arra a verzióra is, ha majd itt lesznek az ülésteremben két hét múlva, hogy akkor mit fognak mondani, hogyan fognak kibújni. Bár ebben van gyakorlatuk, hogy mást mondjanak két hét múlva, mint előtte két héttel. Ha az önök vezérlő fejedelme azt mondja, hogy vissza, takarodó, önök ezeket az imént elmondott mondataikat, jegyzőkönyvezett mondataikat hogyan fogják magyarázni. Tehát mostantól úgy beszéljenek, hogy legyen valami egérút, valamilyen oldalirányban, mert utána kellemetlen helyzetbe fognak kerülni, ha az egészből nem lesz semmi, miközben itt tényleg eléggé, hogy mondjam, lendületesen érvelnek saját előterjesztésük mellett.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés