DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Megköszönöm észrevételeiket, kérdéseiket. Meg kell mondanom, hogy néhány bizottságban hosszabban is el lehetett volna beszélgetni ezekről, hiszen voltam olyan bizottságban, amely hosszan vitatta ezeket a kérdéseket, volt, ahol gyakorlatilag elfogadásra került.

(13.40)

Ehhez képest elég szerteágazó kérdések és vitatémák merültek fel, amelyeket tekintve azt gondolom, az önök idejével és türelmével sem visszaélve nem kezdek el a közbeszerzéstől kezdve az önkormányzatokon át a MÁV és még nem tudom, hány tételen keresztül végigvenni. Azt gondolom, joggal érdeklődnének a képviselők ezek iránt az ügyek iránt. Mindenkinek azt tudom felajánlani, hogy az ÁSZ jelentései nemcsak hogy nyilvánosak, hanem a bizottsági üléseken a konkrét vizsgálatokat vezető munkatársaknak közvetlen kérdéseket lehet feltenni, és ők erre a tudásuknak megfelelően megpróbálnak válaszolni.

Ha megengedik, e számvevőszéki 2010-es beszámoló tekintetében szűken arra koncentrálva, ami felmerült kérdéskör, köszönöm, akik észrevették, hogy az ÁSZ megújulása megkezdődött, hiszen a jelentésben igyekeztünk valóban egy rövidebb, összefogottabb és inkább tájékoztató, felidéző jellegű gondolatokat és mellé elemzéseket is tenni a működéssel kapcsolatban. Ennek keretében mindenféleképpen ezt az átmeneti időszakot még egyszer hangsúlyoznom kell, hiszen a törvény úgy szól, hogy az ÁSZ elnöke írja alá a beszámolót. Tavaly úgy kellett aláírnom a beszámolót, hogy egy sort nem írtam hozzá, hiszen gyakorlatilag úgymond az elődeim csinálták meg, viszont akkor már nem volt 6 hónapja, több mint 6 hónapja elnök. Az is egy sajátos műfaj volt, akkor is ekkora vita volt egyébként, akkor is megköszöntem a hozzászólásokat. Most ehhez képest a január 1. és július 4. közötti elnök nélküli időszakról adtunk számot, majd pedig július 5-étől kezdődően december 31-ig egy elnökként elmondott és aláírt beszámolót, tájékoztatót adtunk.

A törvény egyértelművé teszi, hogy az ÁSZ elnökének kell beszámolni, az ÁSZ elnöke nem tud az egész évről beszámolni, hanem tud tájékoztatást adni egy elnök nélküli időszak munkájáról, és tud egy beszámolót adni a július 4-ét követő időszakra. Ezért is mondtam el, hogy egy átmeneti, speciális, különleges időszaka volt az ÁSZ-nak, amely kapcsán azt gondolom, hogy mi vezetett oda, mi ezt nem próbáltuk levezetni vagy utánanézni. Többeknek többféle feltevésük volt. Egy ténykérdés, hogy a szervezet számára ez az időszak nem tett jót abból a szempontból, hogy nem tudott egy folytatólagos vezetői irányítással működő feladatot ellátni. Természetesen akik végezték a dolgukat, helyes, hogy végezték, viszont hiányzott hozzá többek között a vezetői irányítás, amely a parlament felé felelősen beszámolni is tud.

A hitellel kapcsolatban közgazdászként is megszólítva érzem magam, én meg vagyok döbbenve, amikor szakemberek azt a kérdést vetik fel, hogy a hitel jó vagy rossz. Ez klasszikusan az a kérdéskör, amire azt szokták mondani, hogy attól függ, hogy mire használják, attól függ, hogy ennek a feltételei, a felvétel feltételei korrekt hitelezői körülmények között történtek meg, és attól függ, hogy utána ebből mi jött létre, illetve ennek megfelelően visszafizethető-e.

Az Állami Számvevőszék jelentését nem kellene ebből a szempontból kicsavarni, hiszen mi annak a kockázataira hívjuk fel, hogy bizony ahol hitel van, az egy fokozott figyelmet kíván, legyen az magánszemély, egy család, legyen ez egy vállalat vagy éppen egy közintézmény, és úgy gondolom, ennek a kezelésére kell helyezni a hangsúlyt. Erre vonatkozóan kérem, hogy majd gondolják végig a törvényhozásban is, hogy ennek a kezelése állami szférában, állami vállalati szférában is kellően átfogóan történjen meg, hiszen láthatóan sok esetben ez később a közszféra, a közpénzek számára jelentett terhet, egy nem átgondolt hitelfelvétel.

Azt szeretném mondani, hogy a Számvevőszék természetesen a törvényeknek, így az alkotmánynak, illetve majd a leendő alaptörvénynek - ahogy elmondtam az expozémban - tekinti magát alárendeltnek, illetve természetesen az Országgyűlésnek mint pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerv. Nagyon remélem, hogy nem tart ott a magyar gazdaság, ahogy egy képviselő szólt róla, hogy az üzleti szférában eltörik a kezét, ha valaki valamit csinál. Remélem, ezen túl van már Magyarország a XXI. században. Az egy más műfaj. Általában törvényen kívüli világban szokott ez a törvény érvényesülni. Nagyon bízom benne, hogy Magyarországon a legális üzleti szférában egészen más eljárások vannak, a közszférában pedig még inkább emellett tenném le a voksot.

Több olyan kérdés felmerült, amely azt a kérdést vetette fel, hogy milyen bevételt hozott az Állami Számvevőszék. Itt szeretném még egyszer leszögezni: úgy látom, hogy még törvényalkotásban részt vevő vagy az ÁSZ dolgozójaként dolgozó alelnök sincs tisztában azzal, hogy ez egy hivatali típusú ÁSZ. Itt mi bírságot nem vetünk ki, így mi nem is szedünk be bírságot. Tehát nem lehet összevetni műfajánál fogva, hogy bevétele legyen ennek a szervezetnek. Ennek a szervezetnek igazán egyetlenegy bevétele van, maga az állami költségvetés, amit az Országgyűlés évről évre megszavaz. Ezzel szemben elvár egy átfogó auditálást, egy átfogó ellenőrzést, amelynek az eredményeképpen egy átláthatóbb és egy működőképesebb, törvényeknek megfelelő, célszerűségnek és hatékonyságnak megfelelő működő közszférát, közvagyonnal és közpénzzel gazdálkodó szférát tételez fel. Azt gondolom, hogy ha ehhez visszatérünk, ehhez az eredeti megállapításhoz, akkor talán értik azt, hogy az a számszerűsítése, hogy mennyihez járult hozzá, hogy az ne költődjön el rossz irányba, az nem egy ilyen beszámoló része, hiszen mögötte egzakt számokat nem lehet bemutatni, hiszen - még egyszer mondom - az ÁSZ pénztárába senki nem fizet be semmilyen forintot, ezzel szemben ezt nem is lehet szembefordítani vagy szembeállítani és összevetni.

Hogy mérhető legyen, azt pedig a beszámolóban is elég világosan megjelöljük, hogy talán a legfontosabb az, hogy mennyien ismerik meg az ÁSZ jelentését, illetve hogy az ÁSZ jelentéseiben mennyi intézkedés, következmény történik. Ez viszont új törvény feltételét helyezi előtérbe, és ezeket a felszólalásokat, úgy gondolom, nagyon pontosan alátámasztja, hogy változtatni kell a törvényben abban, amiben viszont az ÁSZ jelentésének tényleg mérhető haszna van, hogy magyarul: intézkedés történjen erre vonatkozóan, következménye legyen a jelentéseknek, és a következmény többek között egy intézkedési tervben kell hogy megjelenjen. Ma az a helyzet, azért tudunk csak ilyen módon beszámolni erről, mert aki akar bennünket, az tájékoztat a törvény szerint, aki nem akar, az nem tájékoztat bennünket. Ilyen törvényt alkottak '89-ben.

Úgy gondolom, meghaladta az idő ezt a gondolatot, ezért is az önök problémafelvetése azt jelzi számomra, hogy igen, változásokra van szükség, új számvevőszéki törvényre van szükség, és kell egy új stratégia is, hiszen mindaz, amiről szóltak, valóban korábban a maga idejében betöltötte a szerepét, legyen az törvény, legyen az stratégia, de meg kell újítani ezt. Ahogy négy évvel ezelőtt is ez a stratégia bemutatásra került, ez ma is így történt. Elmondtam, hogy az Állami Számvevőszék széles körű dolgozói véleményét kikérve alkotta meg az új stratégiáját úgy, mint korábban is egyébként és egy szervezetnek valóban egy tervszerű változását talán a legkézzelfoghatóbban úgy mutatja be, ha megmutatja saját stratégiáját. Én ezért is tartom fontosnak, hogy az országgyűlési határozat ebben állást kíván foglalni.

Aki élt annak a lehetőségével, hogy a vitában részt vegyen, azt megköszönöm, mert azt gondolom, nekünk megfontoló véleményeket hallottunk esetlegesen a stratégia felülvizsgálata, újragondolása vagy új szempontjainak a megjelenésében, én azt gondolom, Magyarországon mindenkinek szembe kell néznie azzal a problémával, bármikor csinált jövőképet, stratégiát magáról, hogy az új alaptörvény új világot nyit meg minden közpénzzel gazdálkodó irányában, így az Állami Számvevőszék felé is, tehát nem zárkózunk el a stratégia ilyen irányú felülvizsgálatától, de azt gondolom, alapjaiban megerősítették azt a szándékukat, az ÁSZ-nak azt a szándékát, hogy meg kell újulnia, jobb jelentéseket kell írni, hatásosabb eredményt kell elérnie a jelentésein keresztül.

(13.50)

Ezért összegezve még egyszer megköszönöm a felvetéseiket. Megköszönöm az elismerő szavakat azoknak, akik ezt megtették, a kritikát is, és különösen továbbra is fel szeretném ajánlani, hogy az ÁSZ dolgozói, az ÁSZ ellenőrei folyamatosan módot tudnak adni arra, hogy érdeklődésre, konkrét ügyekhez kapcsolódóan, szakbizottságban napirendre vétel keretében szakszerű, az adott ügyben tényleg leginkább jártas számvevők segítsék az önök munkáját. Ehhez kívánok sok sikert.

Köszönöm a véleményüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu