FÜLÖP ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kukorelly Endre képviselőtársam megszólított, ezért indíttatva érzem magam arra, hogy reflektáljak.

Ellentétbe állította az amatőr sportot és a tömegsportot, de nincs köztük semmiféle ellentét. Lehet, hogy 50 évesen már nehéz az amatőr sporthoz csatlakozni, de Mátészalkán a sportpályára akár 50 évesen is le lehet menni, olyannyira, hogy családok járnak a sportpályára sportolni. Játszóteret is építettünk a sportpálya területére, tehát igyekszünk a tömegsport irányába is nyitni.

Arról nem beszélve, hogy a kiemelt sportágaink közül a hét szakosztályban van női kézilabda, férfi kézilabda, futball, és természetesen más sportágak is vannak, de azok jelenleg nem tartoznak a kiemelt sportágak közé. Toborozzuk a gyermekeket, és ez a törvény elősegíti azt, hogy azok a gyermekek, akiket mi toborzunk, nagyobb számban jelentkezzenek. Jelesül hét futballcsapatunk van. Van a felnőtt, az ifi, valamint öt utánpótláscsapat, úgymint U7, U9 s a többi. És bárki bármelyik iskolából, a környező falvakból is és Mátészalkáról is jelentkezhet. Egy picit tehát egybecseng az, hogy utánpótlás, tömegsport és amatőr sport. Tehát nincs itt semmiféle ellentmondás, és ez a törvény a gyerekek sportolási igényét igyekszik majd a jövőben még jobban kielégíteni.

Képviselőtársam mintha picit lekicsinyelte volna a 3200 önkormányzatot, amelyek területén zömében léteznek futballcsapatok, sportegyesületek, amelyek a mindennapjaikért küzdenek, és a jövőben is szeretnének sporttal foglalkozni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu