MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy nagyon röviden - hiszen azt hiszem, hogy az előttem szóló képviselőtársam elmondta a lényeget - még egyszer hangsúlyozzam azt, hogy kifejezetten arról van szó, hogy ez a korlátozás megindokolt esetekre egyedi felmentést adhat, tehát nem fő szabályról van szó. Szigorú feltételekhez van kötve: az informatikai rendszerek folyamatos működtetésének biztosítása, a jogszabályban előírt feladatok határidőben történő teljesítése, a jogszabályban előírt feladatok teljesítéséhez szükséges fejlesztések határidőben történő megvalósítása, annak veszélyeztetése vagy aránytalan költséggel járása esetén, illetve az időszakosan jelentkező adatfeldolgozási feladatok hatékony ellátásának akadályozása esetén alkalmazható, és természetesen szigorúan egyedi esetben miniszteri felelősséghez van kötve, ezért javaslom a támogatását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(17.30)

Forrás: parlament.hu