BENCSIK JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt
Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az atomenergia békés célú
használata egy olyan téma, amellyel kapcsolatosan nem maradhatnak
elvarratlan szálak, így a részletes vitában elhangzottakra is válaszolni
szükséges, illetve Jávor Benedek képviselőtársunknak volt egy olyan
felvetése még az általános vita idején, amelyre korrekt válasz nem
hangzott el, ezt szeretném pótolni, és mindenkitől szeretnék elnézést
kérni, hogy a korai óra ellenére néhány percig még a türelmüket igénybe
kell vennem.
Az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos kérelmet, amellyel kapcsolatosan
Jávor Benedek képviselő úr még az általános vita során fölvetette azt,
hogy az üzemidő hosszabbításának a kérdése a körmünkre ég, tehát ezzel
kapcsolatosan mondanám, hogy a kérelmet a tervezett üzemidő lejártát
legalább egy évvel megelőzően, vagyis az 1-es blokk esetében 2011.
december 12-éig kell benyújtani. Az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos
munkák természetesen már évekkel ezelőtt a parlament felhatalmazása
alapján megkezdődtek. A Paksi Atomerőmű az üzemidő-hosszabbítási
programot határidőben benyújtotta, az Országos Atomenergia Hivatal a
programot jóváhagyta, annak végrehajtása az előírásoknak megfelelően
halad.
Az üzemidő-hosszabbítás tekintetében az új nukleáris biztonsági
szabályzatok korszerű követelményeket állapítanak meg. Az új szabályzat a
kormány által a közeljövőben kerül elfogadásra, és kihirdetésére a
jelen törvény módosításával egyidejűleg kerülhet sor.
A törvényjavaslat egyik fontos eleme az átalakítás és az átalakítás
engedélyezése. Jávor képviselő úr is ezzel kapcsolatosan terjesztett be
több módosító indítványt is. A korábbi hozzászólások alapján érdemes ezt
a témakört ismételten átbeszélni és pontosítani, nehogy félreértések
nehezítsék a törvényalkotási szándék megértését. Ezért a törvényjavaslat
a nukleáris létesítmények, rendszerek, rendszerelemek átalakításának
engedélyezési eljárását a nemzetközi trendek, a Nemzetközi
Atomenergia-ügynökség ajánlása alapján, a nukleáris biztonsághoz fűződő
legfontosabb érdeket mindvégig szem előtt tartva módosítja.
Ezzel kapcsolatosan egyrészt hangsúlyozni kell, hogy átalakításról van
szó, a módosított engedélyezési eljárás tehát nem érinti sem az
üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos engedélyezést, sem pedig a majdani
esetleges bővítéssel kapcsolatos eljárásokat. A cél az átalakítási
eljárások egyszerűbbé, átláthatóbbá tétele a nemzetközi környezet és a
hazai gyakorlat tapasztalatai alapján.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, miszerint a hatóságra nagy nyomás
nehezedik majd, amikor azt látja, hogy igen költséges beruházások,
előkészítő munkálatok történtek, ennek ellenére az engedély kiadásának
feltételei hiányoznak, hangsúlyoznom kell, hogy a hatóság az atomenergia
békés célú alkalmazása során a nukleáris biztonságért felelős hatóság, e
feladat ellátására jött létre, minden eljárása a nukleáris biztonság
elérhető legmagasabb szintjének megvalósulását szolgálja. Nem mérlegel,
nem mérlegelhet más szempontokat.
Az Országos Atomenergia Hivatal az átalakítás előkészítésének kezdetétől
jelen van, hiszen a tervezett munkálatokról az engedélyes köteles
tájékoztatni a hatóságot. Amikor a hatóság az átalakítási engedély
kiadásáról dönt, továbbá amikor felügyeli az átalakítást, kizárólag a
nukleáris biztonság szempontjait tartja szem előtt. A nukleáris
biztonságot veszélyeztető nemmegfelelőség esetén meghatározott
intézkedések megtételét írja elő, illetve az átalakítás előkészítését
vagy az átalakítás folytatását megtiltja, az engedélyt visszavonja. A
hatóság határozatának végrehajtását a bíróság sem függesztheti fel.
Ahogyan pedig az már többször elhangzott, az engedélyes az átalakítás
végrehajtását, üzembe helyezését kizárólag az átalakítási engedély
birtokában kezdheti meg.
Nem kérdés, hogy ma az atomenergia alkalmazása kapcsán a fukusimai
események következtetéseinek levonása, az emiatt szükséges lépések
megtétele óriási jelentőséggel bír. Nukleáris kérdésekben ezért a
nyilvánosság alapvető fontosságú. Jávor Benedek képviselő úr indítványa
is a nyilvánosság megteremtését, illetve kiszélesítését szorgalmazza.
Ugyanakkor a környezeti információval kapcsolatos kérdések szabályozása
nem az atomtörvény feladata, mert ez nem csak nukleáris területet érintő
kérdés.
A környezeti információval kapcsolatos rendelkezéseket a
környezetvédelmi törvény tartalmazza, amelynek a 12. § (2) bekezdése
kimondja, hogy mindenkinek joga van a külön jogszabályban meghatározott
környezeti információkat mint közérdekű adatokat megismerni. E külön
jogszabály a nyilvánosság környezeti információkhoz való hozzáférésének
rendjéről szóló 311/2005-ös kormányrendelet, amelynek 2. §-a határozza
meg a környezeti információk körét.
Azt is el kell mondani, hogy minden információ nyilvánosságra hozatalát,
ahogyan ezt egy módosító javaslat tartalmazza, egyetlen nemzetközi
egyezmény sem támogatja, tekintettel a fizikai védelemre vonatkozó
adatokra, információkra. Emellett az indítványban szereplő adatok egy
része, például a nukleáris létesítmény vagy annak berendezései
leállításával vagy újraindításával kapcsolatos adat nem is környezeti
információ.
A módosító indítvány emellett figyelmen kívül hagyja a már létező és
működő tájékoztatási rendszer felépítését és egyes elemeit, így azzal
számos ponton átfedésben van, valamint nem határozza meg a kiadni
javasolt információk pontos körét. Az atomtörvény jelenleg is és a
jövőben is kimondja, hogy az atomenergia-felügyeleti szerv alapvető
feladata az atomenergia biztonságos alkalmazásával, különösen a
nukleáris anyagok és létesítmények biztonságával, a nukleáris baleset
elhárításával kapcsolatos hatósági feladatokra vonatkozó tájékoztatási
tevékenység összehangolása, illetve ellátása is.
A módosítás révén bekerül az atomtörvénybe az a szabály is, amely
szerint a hatóság köteles tájékoztatni a közvéleményt az atomenergia
alkalmazásának biztonságáról, nukleáris védettségéről, saját
tevékenységéről, fontosabb döntéseiről, az alkalmazott biztonsági,
védettségi és biztosítéki követelményekről.
(3.40)
Ami a Központi Nukleáris Pénzügyi Alappal kapcsolatos hozzászólásokat
javaslatokat illeti, szeretném megismételni, hogy a beterjesztett
törvényjavaslat célja e tekintetben az üzemanyagciklus lezárásával
kapcsolatos új gondolkodás, koncepciókidolgozás elvi lehetőségének
megteremtése, részben tartalmazza a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos
felvetéseket is, valamint az Állami Számvevőszék által lefolytatott
vizsgálatok alapján megfogalmazott javaslatok átvezetése. Az Állami
Számvevőszék vizsgálata azt kifogásolta, hogy az alapból az ellenőrzési
és információs célú önkormányzati társulásoknak juttatott támogatás
területfejlesztési célokra is felhasználható.
A törvényjavaslat ennek megfelelően a területfejlesztési célú
felhasználás lehetőségét törli, további szűkítés azonban nem indokolt,
tekintettel arra, hogy a társulások szerepvállalása nélkülözhetetlen a
létesítmény közelében élők tájékoztatása szempontjából. Ehhez
kapcsolódva kell megjegyezni, hogy a támogatások egyértelmű és átlátható
módon történő szabályozására a kapcsolódó kormányrendeletben kerül sor,
a jogszabály módosításának előkészítése a jelen törvénymódosítással
egyidejűleg szintén folyamatban van.
Végezetül a hatóság által elvégzett ellenőrzésekkel kapcsolatos
felvetésekkel összefüggésben, bár e kérdésekre az általános vita során
egy alkalommal már kitértem, ismételten jelzem, hogy a hatályos
szabályozás alapján a hatóság a nukleáris létesítményekben bármilyen
tevékenységet jogosult ellenőrizni, amely a nukleáris biztonságot
érintheti, függetlenül attól, hogy az engedélyhez kötött vagy sem. A
törvény az ellenőrzések tekintetében csak az alapvető szabályokat
tartalmazza, a részletes rendelkezéseket a már említett nukleáris
biztonsági szabályzatokat tartalmazó kormányrendelet határozza meg. Az
Országos Atomenergia Hivatal évente mintegy 200-300 ellenőrzést végez, a
Paksi Atomerőmű telephelyén és a hatóság budapesti székhelyén
folyamatosan működteti beépített ellenőrző rendszerét, amely ellátja a
hatóságot az ellenőrzéshez szükséges alapvető műszaki adatokkal.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm megtisztelő türelmüket és figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok és az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés