DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója:
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki és
költségvetési bizottság a mai ülésén tárgyalta összevont napirendi
pontként mindkét törvényjavaslatot, és a miniszter úr expozéjában
említett tényeket örömmel és megnyugtató módon vette tudomásul. Bár a
bizottság ülésén jelentős vita alakult ki a MOL-részvények adásvételével
kapcsolatosan, de meg kellett állapítani, hogy ez a vita nem elsősorban
a tranzakcióhoz, hanem túlterjeszkedő módon egész más dolgokhoz és a
témához nem feltétlenül hozzá tartozó kérdések körül zajlott, ezért én
ezzel a kérdéskörrel nem is szeretnék foglalkozni a többségi bizottsági
vélemény megfogalmazásakor, ezt nyilván majd Veres képviselő úr mint a
kisebbségi vélemény tolmácsolója, külön fogja hangsúlyozni.
A legfőbb megállapítások között - talán részben az expozét is
megismételve, de talán nem eléggé hangsúlyozva - hosszú-hosszú idő után
örömmel állapíthatta meg a bizottság valamennyi tagja, hogy az 1980-as
évek után végre nem állami vagyon értékesítéséről, eladásáról szólnak a
hírek, hanem az állami vagyon gyarapításáról, növeléséről, és olyan
formában, amely átlátható, a nyilvánosságot messzemenőkig tájékoztató és
bevonó gazdaságpolitikai döntéshozatal mentén, amely az ország
valamennyi lakosa számára egyértelmű és világos helyzetet teremt akkor,
amikor a kormány a parlament elé benyújtotta az adásvételi szerződés
tervezetét, amely akkor fog hatályba lépni, amikor az Országgyűlés ezt
elfogadja, és július 15-éig azok a jogi aktusok, amelyek meg kell hogy
történjenek, az adásvételi szerződésben foglaltak alapján megvalósulnak.
Úgy gondoljuk, hogy ez világos és egyértelmű képet vetít mindenki elé,
azt, hogy milyen áron, milyen feltételekkel, milyen közreműködő bank
bevonásával, milyen jogosítványokat ad ez a részvénypakett és -csomag,
kik az aláírók, és azon túlmenőleg kit lehet kijelölt vevőként
meghatározni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jóvoltából az aláírásra
jogosult miniszter úrnak. Tehát ebben a megállapodásban minden lényeges
kérdés benne foglaltatik.
Azok a képviselőtársaink, akik vették a fáradságot és elolvasták,
meggyőződhettek arról, hogy ez egy körültekintő és minden apró részletre
kitérni igyekvő szerződésről ad képet. E tekintetben is az látszik,
hogy hosszú és kemény előzetes munka előzte meg ennek a szerződésnek a
létrejöttét, hiszen számtalan pontban kellett egyeztetni, megállapodásra
jutni az orosz féllel, hogy ez a szerződéstervezet elkészülhessen, és
valamennyi képviselőtársunk számára megismerhető legyen. A bizottság
kormánypárti képviselői úgy érezték, mindenképpen példaértékű az, hogy
az Országgyűlés nagy plénumán keresztül mondhatja el mindenki és
fejtheti ki a véleményét. Nem mindig volt egy így.
(22.10)
Úgy gondolom, hogy ez egy követendő példa ilyen nagy horderejű kérdések,
az ország gazdaságpolitikáját, illetve jövőjét érintő stratégiai
kérdések meghozatalakor, illetve eldöntésekor. Természetesen a
költségvetési törvény módosításával is ez együtt jár, hiszen a magyar
szabályok szerint végig kell vezetni a költségvetésen keresztül az erre a
tranzakcióra szánt és fordítandó összegeket. Gyakorlatilag ez egyfajta
technikai kérdés, de mindenképpen meg kell teremteni a fedezetet arra,
hogy a pénzügyi tranzakciót el lehessen végezni. Gyakorlatilag az ez évi
költségvetési törvény módosításában ilyen szempontból ez fog
megtörténni.
Ahogy a miniszter úr is jelezte, és ahogy mi is megállapítottuk a
bizottsági ülésen, végigvezettük, ez nem érinti az általános európai
uniós statisztikánkban a költségvetési hiány módosulását, hiszen ez a
devizatartalékok között ott van, és a kormány határozhat fölötte. A
magyar szabályok szerint érinti viszont, és ez van keresztülvezetve, de
gyakorlatilag ez a hiányszámot nem módosítja, már amit az Európai Unió
figyelemmel kísér.
Mindezek alapján a költségvetési bizottságban a kormánypárti képviselők szavazata alapján (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) elfogadásra javasoljuk a két törvénytervezetet.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés