DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház!
Tisztelt Képviselő Úr! Ön a kérdése címéül ezt adta: "Meddig és miért
járatja le magát az ügyészség politikailag kényes ügyekben képviselt
törvénytelen vádakkal?"

Szeretném elöljáróban elmondani, hogy az ügyészség szempontjából
nincsenek kényes ügyek, másrészt az ügyészség szempontjából politikai
ügyek sincsenek, ebből, azt hiszem, okszerűen következik, hogy
politikailag kényes ügyek sincsenek. És ha továbbfűzzük ezt a
gondolatsort, akkor azt kell mondanom, hogy ilyen ügyekben ennélfogva az
ügyészség sem járathatja le magát törvénytelen vádakkal.

Ami azt illeti, természetesen az ügyészség is követhet el hibákat a
munkája során, azonban az egyik legfőbb ellenőrző mechanizmus az
ügyészség tevékenysége fölött éppen a bírói eljárás. A múltkoriban is
említettem itt a tisztelt Házban, most ismételten megemlítem, hogy az
ügyészség Európában is, sőt a világon is kiemelkedő váderedményességi
mutatókkal rendelkezik, több mint 96 százalékban a vád valamilyen módon
eredményes. Ez azt mutatja, hogy az ügyekben, amelyek tehát sem
politikaiak, sem pedig kényesek, az ügyészség törvényesen és
eredményesen dolgozik.

A képviselő úr által említett ügyeknél pedig azt kell kiemelni, hogy
ezek folyamatban lévő ügyek, tehát azt, hogy mi lesz az eredménye,
milyen ítélettel zárul ez a kontrollmechanizmus, meg kell várni, a
bíróság ezt el fogja dönteni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu