DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt
Országgyűlés! A tavaly beharangozott, illetve megígért forradalmi
változásokat követően is azt láthatjuk, hogy a 2011-es év is sajnos az
iskolabezárások éve, holott még a költségvetésben külön tételként is
kitűzték célul azt, hogy kisiskolák újraindítására fognak elkölteni 300
millió forintot.
(18.20)
Nemhogy a kisiskolák újraindítására nem sikerült ezt a pénzt elkölteni,
hanem még annál is több iskolát zárnak be idén, amire ez a keret elég
lett volna. Tehát hogyha ezt a keretet teljes egészében felhasználta
volna a kormányzat, még akkor sem beszélhetnénk 2011-ről úgy, mint az
iskolák újraindításának az éve, hiszen ennél lényegesebben többet, több
tucat iskolát zárnak be sajnos 2011-ben is, tehát semmilyen forradalmi
változás nem történt.
A most bezárt iskolák újraindítása, amit a közoktatási törvény
megalkotásával esetleg tervez a kormányzat, sokkal több pénzbe fog
kerülni, mintha most sikerült volna megmenteni ezeket az iskolákat.
Ráadásul a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy több tucat esetben az
érintettek, a szülők feljelentést tettek az iskolabezárások
törvénytelensége miatt, eljárási hibák megsértésének gyanúja miatt.
A költségvetési helyzetre sok esetben sajnos nem lehet hivatkozni, olyan
óvodák, illetve iskolák bezárására is sor került, amelyeknek a
fenntartása az adott város költségvetésének mindössze 1 százalékát tette
volna ki, tehát nem jelent olyan mértékű megtakarítást, ami
gazdaságilag indokolttá tenné egy-egy intézmény bezárását.
Ezekre a problémákra keres gyógyírt a Jobbik ezen javaslata, és én is
kérem, hogy támogassák azt, annak a tárgysorozatba-vételét.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés