ELNÖK: Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a
személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az
államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó
törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény módosításáról szóló
törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Koszorús László,
Dancsó József, Zsiga Marcell, Babák Mihály, Fidesz, képviselők önálló
indítványát T/3124. számon, az egységes javaslatot pedig T/3124/4.
számon kapták kézhez a képviselők.

Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is
sor kerül. Kezdeményezem, hogy ezeket összevontan tárgyalja meg az
Országgyűlés a T/3124/7. számú ajánlás pontjai szerint. Akik ezzel
egyetértenek, kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a záróvitát a T/3124/7. számú ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról határozunk. Tájékoztatom
önöket, hogy az alkotmányügyi bizottság által benyújtott indítványokat
az előterjesztők támogatják, így ezekről egy döntéssel határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Varga Gábor képviselő úr ügyrendi kérdésben kért szót. (Közbeszólások: Nem. Tévedés.) Téves jelzés volt, folytatjuk munkánkat.

Kérdezem önöket, elfogadják-e az ajánlás 1., 2. és 3. pontjában szereplő módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 238 igen szavazattal, 37 nem
ellenében, 36 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. A
határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját
kívánja-e valaki ismertetni. (Nincs jelzés.) Nem.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3124. számú
törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 253 igen szavazattal, 23 nem
ellenében, 41 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők indítványozták, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a sürgős kihirdetési kérelmet 254 igen szavazattal, 61 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala.
Michl József, Nagy Kálmán, KDNP, Zsiga Marcell, Gajda Róbert, Fidesz,
képviselők önálló indítványát T/3037. számon, a bizottságok együttes
ajánlását pedig T/3037/4. és 6. számon kapták kézhez.

Megkérdezem Nagy Kálmán képviselő urat, kíván-e válaszolni a vitában korábban elhangzottakra. (Dr. Nagy Kálmán nemet int.) Képviselő úr nem kíván reagálni.

Most a határozathozatalok következnek. Az előterjesztők a beérkezett
javaslatok mindegyikét támogatják. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket
az ajánlás 1., valamint a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 294 igen szavazattal, 23 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat
elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a természet védelméről szóló
1996. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító
javaslatainak határozathozatala. Nagy Gábor Tamás és Láng Zsolt,
Fidesz, képviselők önálló indítványát T/2236. számon, a fenntartható
fejlődés bizottsága ajánlását pedig T/2236/6. és 10. számon kapták
kézhez.

Az előterjesztői zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalok
következnek. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 5.,
7., valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2. és 3. pontjában szereplő
indítványokat támogatja.

Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról döntünk. Kérdezem
a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító
javaslatokat.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 285 igen szavazattal, 11 nem
ellenében, 24 tartózkodás mellett a támogatott módosító javaslatokat
elfogadta.

(19.40)

Tisztelt Országgyűlés! Bizottsági állásfoglalásokra figyelemmel még további javaslatokról is határoznunk kell.

Az ajánlás 1. pontjában Jávor Benedek az 1. §-t a barlang-előfordulással
érintett ingatlan fogalmával egészíti ki. A javaslat összefügg a 2. és
3. pontokkal, így ezekről együtt döntünk. A bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 77 igen szavazattal, 244 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot nem fogadta el.

Az ajánlás 4. pontjában Bödecs Barna a 2. §-ban a törvény 75. § (2)
bekezdésének módosításával az engedélymeghosszabbítás szabályát
terjeszti ki. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 54 igen szavazattal, 268 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.

Az ajánlás 6. pontjában Jávor Benedek a 2. §-ban a törvény 75. § (2)
bekezdésében szintén az engedély meghosszabbításának szabályát
változtatja meg. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 12 igen szavazattal, 269 nem
ellenében, 37 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes jogállási
törvényeknek az Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló
törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Lázár
János és Varga István, Fidesz, képviselők önálló indítványát T/3296.
számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/3296/6. és 8.
számon kapták kézhez.

Megkérdezem Varga István képviselő urat, kíván-e válaszolni a vitában korábban elhangzottakra. Igen, megadom a szót, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu