ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Fidesz. (Dr. Turi-Kovács Béla: Micsoda?) Nem jelzett? (Dr. Turi-Kovács Béla: Én nem jelentkeztem.) Jelzett a gépe. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Halász János államtitkár urat, kíván-e élni a hozzászólás jogával. (Halász János nemet int.) Nem.
Tisztelt Országgyűlés! Akkor a módosító javaslatokról határozunk.
Kérdezem önöket, elfogadják-e az előterjesztő módosító javaslatait az
1-17. pontok szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság is támogat.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 263 igen szavazattal, 10 nem
ellenében, 24 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,
elfogadja-e a T/3087. sorszámú törvényjavaslatot az egységes javaslat
imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 280 igen szavazattal, nem
szavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Soron következik az elnöklésben Jakab alelnök úr. Parancsoljon!
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés