DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán nem meglepő, hogy Schering képviselő úr hozzászólására muszáj reagálnom. Nem terveztem, hogy most ebben a körben szólok, de azt hiszem, nem én értettem valamit félre, hanem ön, hiszen én egy szóval nem említettem itt a génmódosított kukoricatáblákat, nagyüzemi mezőgazdálkodást. Nem tudom, honnan hallotta ezt a képviselő úr vagy csak szerette volna hallani, nem tudom, de én ezekről nem beszéltem a hozzászólásomban, tehát valószínűleg valamit nagyon félreértett vagy félrehallott. Azt szeretném javasolni, hogy máskor nagyobb figyelemmel hallgassa a hozzászólásomat, és akkor ilyen tévutakra nem fog tévedni.

Egyébként pedig, ha figyelte volna, képviselő úr, amit elmondtam, akkor elmondom most: adottságaink a bioetanol vonatkozásában vannak meg, ennek megvannak a korlátai, hiszen az európai uniós előírásainkat, az előírásokat a világban megegyezés alapján tartani kell. Elmondtam azt is, hogy én igazán annak örülnék, ha hidrogén alapú vagy egyéb zöldenergia, elektromos energia alapú üzemanyagok vagy meghajtás lenne az, ami leginkább elterjed, de például nincsenek nagy vízierőművek Magyarországon. Lehet, hogy ön támogatja ezeket, azt én nem tudom, a zöldgondolat jegyében, nyilván ezt el fogja egyszer mondani, ha máshol nem, a folyosón kint, hogy ne terheljük ezt a vitát most ezzel a kérdéskörrel, és abban az esetben ezeket a technológiákat, amelyek jelenleg kiforratlanok, rendkívül drágák és a hatásfokuk megkérdőjelezhető, ezeket lehet alkalmazni. Kifejeztem azt, hogy én igazán ennek örülnék, de a jelenlegi adottságaink még ezt nem teszik lehetővé. Talán egyszer, valamikor, talán a közeljövőben ezt lehetővé teszik, és akkor elsősorban erre koncentrálnunk. Most ilyen irányba kell lépéseket tennünk, bízom benne, hogy a megfelelő megoldásokat és kompromisszumokat a szakemberek meg fogják ebben találni.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu