LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért szeretném felhívni a Jobbik képviselőinek a figyelmét arra, hogy komoly ellentmondásban vannak.
Az előbb Z. Kárpáti (sic!) Dániel képviselőtársunk itt a bankkonszolidációról beszélt elég sokat és hosszasan, most meg Hegedűs Tamás úr épp az ellentettjét mondja. Én azt gondolom, hogy először önöknek párton belül kellene eldönteni, hogy most ez a törvényjavaslat miről is szól, meg el kellene olvasni normálisan a törvényjavaslatot. És amúgy ne haragudjon, de kikérjük magunknak, hogy impotensnek nevezzen minket (Derültség a Jobbik soraiban.) akkor, amikor önök még nem tettek semmit ezért az országért. (Moraj a Jobbik soraiban.) Ezért az országért semmit nem tettek, és azt gondolom, hogy a választópolgárok nagyon nagy többsége még emlékszik arra, hogy 1998-2002 között ebben az országban igenis komoly dolgok történtek. Hiszen az államadósság csökkent, a munkanélküliség csökkent, minden olyan paraméter, amit vizsgálnak a nemzetközi piacon, javult az országban. Tehát nekünk van olyan alapunk, amelyre hivatkozva ezekkel a tényadatokkal elszámolhatunk; önöknek semmijük nincs, csak elképzeléseik vannak, és rágalmazzák a mostani kormánypártokat.
Úgyhogy én kérem tisztelettel Z. Kárpáti urat (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Kárpát!), hogy egy kicsit olvasson a statisztikai évkönyvekből, 1996-tól vegye elő és kezdje el elemezni ezeket, és akkor lehet, hogy hasznosabb hozzászólásai lesznek a következőkben.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés