DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert megütötte a fülemet képviselőtársam elmondásában a kizárási okok felsorolása, hogy kik nem vehetnek részt a közbeszerzési eljárásban. A mostani előterjesztés, de tegyük hozzá, a korábbi is a kizártak között emlegeti a végelszámolás, felszámolás alatt álló cégeket. Sajnos előfordul olyan dolog, hogy felszámolást rendelnek el bizonyos cégnél, a felszámoló viszont nem a cég megszüntetését, hanem reorganizációját tűzi ki célul, a cég működése közben próbálja eladhatóvá tenni a termelőegységet. Szombathelyen konkrétan van egy ilyen példa, amely egykori konfekciógyártó cég reorganizációját célozza, méghozzá eredményesen, és úgy tűnik - ahogy szokták mondani -, kijön a felszámolásból. Ebben az erőfeszítésben viszont igazán gátolja az az előírás az ilyen szervezeteket, ami viszont a piac egy részéről kitiltja őket, nevezetesen, a közbeszerzési eljárásból.
Tehát én azt ajánlanám a törvényhozó figyelmébe, hogy bizonyos feltételek mellett tegyük lehetővé a felszámolás alatt álló, de reorganizációt célul kitűző szervezetek közbeszerzési eljárási részvételét, mert igazán furcsa dolog, hogy amikor 800 vagy ezer dolgozó munkahelye megtartása rendkívül fontos egy önkormányzatnak vagy egy városi vezetőségnek, ugyanakkor nem adhat megrendelést az ilyen erőfeszítéseket tevő cégnek, mert a közbeszerzési eljárásból ki van zárva maga a cég.
Én annak a megfontolását javaslom a tisztelt törvényhozóknak, hogy bizonyos feltételekkel ne legyen kizáró ok a felszámolás alatt állás, hanem ilyen esetben pontosan tegyük lehetővé. Tudom, hogy a felszámolás alatt álló cégek egy sikamlós terület, és számos visszaélés fordult már elő velük kapcsolatban, de ilyen példák is vannak, és hasznos lenne, ha ilyen segítséget tudnánk nyújtani. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés