DR. VITÁNYI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról T/3497. szám alatt nyújtott be törvényjavaslatot a kormány. Az alaptörvény, mint ahogy azt már az államtitkár úr expozéjában ismertette, 12. cikkének (5) bekezdése szerint a köztársasági elnök jogállását és javadalmazását sarkalatos törvény szabályozza. Tekintettel arra, hogy a jogállásról jelenleg nincsenek törvényi szintű szabályok, a javadalmazásról pedig a közjogi méltóságok tekintetében egységes törvény rendelkezik, az Országgyűlésnek új törvényt kell alkotnia a tárgykörben az alaptörvény fenti rendelkezéseinek megfelelően.

Tisztelt Ház! A 2011. április 18-án elfogadott és április 25-én kihirdetett alaptörvény úgy rendelkezik, hogy egyes intézményeket és alkotmányos rendszerünk sarokköveit külön, úgynevezett sarkalatos törvényben szabályozzuk. Ennek során, illetőleg ebben a sorban első a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló T/3497. számú törvényjavaslat. Ez nem véletlen, hiszen a köztársasági elnök Magyarország államfője, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. A hatalommegosztás rendszerében a köztársasági elnök a többi hatalmi ágtól elkülönült, semleges hatalmi tényező, önálló államfői jogosítványok birtokosa.

(9.10)

A köztársasági elnök személye sérthetetlen, politikai felelősség nem terheli, jogi felelőssége pedig korlátozott. Alaptörvényünk a korlátozott elnöki hatalom koncepcióját követte, hatáskörei más parlamentáris köztársaságok elnökeihez viszonyítva szűkebb jogkört tesznek ki.

Tisztelt Ház! Tekintve, hogy az alaptörvényben a köztársasági elnök jogállását és javadalmazását terjedelmi korlátokra tekintettel, valamint jogtechnikai szempontokat is figyelembe véve nem lehetett részletekbe menően szabályozni, ezért is szükséges az előttünk fekvő törvény megalkotása a korábbiakban már kifejtetteken túlmenően.

Milyen szabályozási tárgyköröket érint a most tárgyalt sarkalatos törvény? A szabályozási tárgykörök magukban foglalják egyrészt a megbízás megszűnésének azon eljárási kérdéseit, amelyek az alkotmányban szerepeltek, az alaptörvénybe azonban túlzottan részletező technikai jellegük miatt nem kerültek be; ilyen a lemondás, az összeférhetetlenség vagy a 90 napon túli akadályoztatás.

Magukban foglalják a tárgykörök a köztársasági elnök javadalmazására vonatkozó szabályokat, a köztársasági elnök és a Köztársasági Elnöki Hivatal elhelyezésére vonatkozó szabályokat, az államfő személyi védelmét garantáló rendelkezést, a köztársasági elnök munkaszervezetére, a Köztársasági Elnöki Hivatalra vonatkozó alapvető szabályokat, valamint a volt köztársasági elnök javadalmazására vonatkozó szabályokat.

Az alaptörvény alapján a törvény által a köztársasági elnök hatáskörébe utalt döntések ellenjegyzéshez kötöttek, azonban törvény rendelkezhet úgy, hogy a törvény által a köztársasági elnök hatáskörébe utalt döntéshez ellenjegyzés nem szükséges. A javaslat az ellenjegyzéshez nem kötött köztársasági elnöki hatáskört előíró törvényeket kiegészíti az ellenjegyzés kizárására irányuló rendelkezéssel. Az államfő közjogi felelősségre vonásának eljárási szabályait nem e törvény, hanem az Alkotmánybíróságról szóló törvény szabályozza majd.

Az alaptörvény alapján a köztársasági elnök ellenjegyzéshez nem kötött hatáskörében alakítja ki a hivatal szervezetét. A Köztársasági Elnöki Hivatal szervezetére ezért a javaslat csak a legfontosabb keretszabályokat állapítja meg, a többi kérdésről a köztársasági elnök dönt. Újdonság, amint azt már az expozéban is hallottuk, hogy a javaslat lehetőséget ad a köztársasági elnök tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására, elnöki főtanácsadói, elnöki tanácsadói munkakör létesítésére. Kinevezésük a köztársasági elnök megbízatásának idejére szól, számuk nem haladhatja meg a hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők létszámának 8 százalékát.

Tisztelt Ház! A köztársasági elnökök megbízatásuk megszűnését követően is a közélet fontos résztvevői maradnak, ezért a javaslat részletesen rendelkezik a volt köztársasági elnököknek járó, méltó életfeltételeket biztosító, valamint a közéleti részvételt is lehetővé tevő juttatásokról, amelyek lényegében megegyeznek a hatályos törvény szerinti juttatásokkal. Újdonság viszont, hogy a volt köztársasági elnök akkor is jogosult valamennyi juttatásra - így lakáshasználatra, gépkocsi-használatra, titkárságra, közéleti előirányzatra -, ha nem töltötte ki ötéves hivatali idejét.

Egy korábbi törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a volt miniszterelnök a volt köztársasági elnökhöz hasonlóan, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és ezt kéri, élete végéig a mindenkori miniszterelnöki illetményt kapja, függetlenül attól, hogy a miniszterelnöki megbízatást mennyi ideig töltötte be. A javaslat megszünteti ezt a juttatást, nem érinti viszont azon volt miniszterelnökök helyzetét, akik a törvény hatálybalépésekor már részesültek juttatásban.

A törvény rendelkezéseinek többsége sarkalatos rendelkezésekből áll, azaz a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát igényli. Néhány rendelkezés azonban, amely nem kötődik szorosan az alaptörvényben megjelölt tárgykörökhöz - például a Köztársasági Elnöki Hivatalra vonatkozó szabályok - a jelenlévő országgyűlési képviselők felének szavazatát igényli.

Tisztelt Ház! A Fidesz-frakció a köztársasági elnökre vonatkozó egységes, mindenre kiterjedő szabályozást tartalmazó törvényjavaslatot támogatja, és kéri, hogy a többi frakció is támogassa.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu