MANDUR LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kulturális és sajtóbizottságban helyet foglaló ellenzéki képviselők nem tartották általános vitára alkalmasnak az előterjesztést, ahogy Menczer képviselő asszony is jelezte. Mi ennek a salátatörvény-csomagnak azt a részét vizsgáltuk, ami az úgynevezett médiatörvény, illetve médiaalkotmány részre vonatkozó törvénymódosításokat illeti.
Megközelítően száz módosító javaslat vonatkozik a médiatörvényre, egy olyan törvényre, ami még fél éve sincsen egyébként hatályban, és most már a harmadik módosítását éli meg. A médiatörvény barkácsolása lényegében tovább folytatódik. És nemcsak arról van szó a benyújtott módosító javaslatoknál, ahogy ezt az előterjesztői expozéban is hallottuk, hogy alapvetően uniós jogharmonizációs kérdéseket takar, hanem ettől mélyebb változásokra is tesz javaslatokat, amiknek az iránya egyébként elfogadhatatlan. Illetve ez a fajta irány nem tapintható ki a médiatörvényben sem. Ilyen például az a hatalmi feladat- és munkaerő-koncentrálási folyamat, ami a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap felé történik, illetve a médiahatóság felé történő rendeletalkotási folyamat, ami egész egyszerűen azt mutatja, hogy nem történik más, mint ezen a területen a kormánytól áthelyezi a több ciklusra bebetonozott és Fidesz által kinevezett médiahatóság felé a kormányzati hatalmi eszközöket és jogosítványokat. Tehát egy hatalom-outsourcingolás, -kiszervezés folyik ezzel a módosítási folyamattal is.
Ez egyébként nincs benne a médiatörvényben mint irány és feladat, ráadásul ezek a módosítások tovább fogják fokozni azt az irányítási, munkamegosztási zűrzavart, ami már egyébként is kialakult a médiaszabályozás területén az eddigi módosítások alapján, és ezen belül is leginkább a közmédiumok területén.
Elfogadhatatlan az az eljárás is, ami szerint a kormány úgymond egyeztet, majd egy egyéni képviselői indítvánnyal bekerül a javaslat.
Megfordult a helyzet: innentől fogva a kormány próbál módosítót benyújtani, nem tudni, hogy milyen eljárás keretében.
A további kisebbségi véleményt pedig Novák Előd képviselőtársam fogja ismertetni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés