DR. VAS IMRE, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság a 2011. június 16-án megtartott ülésén megtárgyalta a T/3500. számú, a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és azt 12 igen szavazattal, 5 nem ellenében, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak találta.
A bizottság ülésén többségi véleményként elhangzott, hogy a kormány-előterjesztés célja, hogy az aktív korú, munkaképes, de a munkaerőpiacról kiszorult munkavállalókat visszavezessük a szociális segélyezés világából a munka világába.
(8.20)
A kormány-előterjesztés szerint a megállapított szociális ellátást meg kell szüntetni, ha az ellátást igénylő nem fogadja el a számára felkínált közmunka-lehetőségeket, vagy nem rendelkezik a juttatás felülvizsgálata időpontját megelőző egy évben meghatározott időtartamú, munkára irányuló vagy azzal egyenértékű jogviszonnyal, illetve az állami foglalkoztatási szervvel nem működik együtt a foglalkoztatásának elősegítése érdekében. A törvényjavaslat meghatározza továbbá az aktív korú és a megélhetéshez szükséges jövedelemmel nem rendelkező, illetve nem a foglalkoztatott személyek jogán a család által igénybe vehető pénzbeli ellátások együttes összegének felső határát.
A javaslat szerint a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal feladata lesz egy olyan országos nyilvántartás vezetése, amely az ellátottak társadalombiztosítási azonosító jelén alapul annak érdekében, hogy a szolgáltatások igénybevétele és finanszírozása egységes rendszerben nyomon követhető legyen. Az előterjesztés alapján a szociális ágazathoz hasonlóan a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi ellátások vonatkozásában is bevezetésre kerül a taj-alapú nyilvántartás. Az arányos területi eloszlás érvényesítése és a ténylegesen felmerülő szükségleteket ellátó szolgáltatások biztosítása, valamint a normatív állami támogatás felhasználásának racionalizálása céljából bevezetésre kerül a kapacitásszabályozás mind a gyermekjóléti, gyermekvédelmi ágazatban, mind a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások terén.
A törvényjavaslat az állami, egyházi és nem állami fenntartó normatív állami hozzájárulásra való jogosultságának egy további feltételét írja elő, amelynek lényege a szociális, illetőleg a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területi lefedettségét figyelembe vevő, külön jogszabály szerinti finanszírozási rendszerbe történő befogadása. A tapasztalatok szerint sok hozzátartozó vállalna anyagi hozzájárulást anyagi körülményeihez mérten, ezért indokolt az önkéntes fizetési lehetőségek körének kiszélesítése a bentlakásos intézmények esetében. Az utcai szociális munka normatív finanszírozása a módosítást követően pályázati úton történik, ezáltal biztosítható, hogy csak a megfelelő szakmai színvonalon működő szolgálatok kapjanak támogatást.
Az előterjesztés alapján 2012. január 1-jétől a családok átmeneti otthona krízisközpontot működtethet. Az új krízisközpontok kiegészítő tevékenységük keretében legfeljebb ötévi időtartamra úgynevezett félutas ház szolgáltatást nyújthatnak, amelynek célja, hogy a bántalmazottak számára segítséget nyújtson a társadalomba való reintegrálódáshoz. Tekintettel arra, hogy a szabályozás, a módszertani feladatok ellátása a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás esetében a gyakorlatban nem működött megfelelően, ezért a jövőben a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet lát el országos hatáskörrel bizonyos módszertani feladatokat az egységes módszertani szemlélet biztosítása érdekében.
Mindezekre tekintettel ismételten hangsúlyozom, hogy az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta és támogatja.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés