KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársak! A vezérszónoki körből Talabér Márta fideszes képviselő asszony hozzászólásával egyetértek, illetve szeretnék ráerősíteni arra és hangsúlyozni azt, hogy ez fontos dolog.

Ő a gyerekvédelem rész miatt hangsúlyozta a krízisközpontok létrehozásának a fontosságát, szeretnék erre nagy hangsúlyt helyezni, mert ez szakmailag egy nagyon jó és nagyon indokolt vállalástervezet. A távol tartást a családok lakóhelyei jelenleg nem tudják betartani. Persze az kérdés egyébként, hogy ezek a továbbkerülő problémák a szociális alrendszerben, illetve a gyermekvédelmi intézményrendszerben és annak környezetében az ott dolgozó szakemberek számára mennyire okoznak majd fejtörést, hiszen nyilván ha egy fenyegetőző családtag - akár pszichiátriai, elmeállapotbeli problémákkal, akár más ok folytán - randalírozik és fenyegetőzik az otthon környékén, a dolgozók az ott lévő mindennapokról, a szükségletek biztosításáról tudjanak gondoskodni, az élhetőségről, ez nyilván fejtörést és nehézséget fog okozni. Ennek a szakmai hátterét, feltételeit valamilyen módon meg kell teremteni, legalábbis gondolni kell rá.

Van még olyan, ami szintén, azt gondolom, pozitív és fontos ennél a gondolatnál, ami a törvénytervezetnek ennél a részénél megtalálható; majd a vita során még ezekről szeretnék beszélni.

Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu