SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Most arra szeretnék reflektálni, ami nagyon sokszor elhangzik, hogy nem váltotta be a reményeket az "Út a munkához" program. Ez egy nagyon fiatal program, 2009 áprilisában indult, 2010 közepén az új kormány nyilatkozatai már akár el is bizonytalaníthatták a résztvevőket. Tehát nyilvánvalóan korrekcióra szorul, ezzel senki nem vitatkozik. De azért 15 milliárd helyett, ami 2008-ban finanszírozott foglakoztatást, 200-ben 86 milliárd forint volt az önkormányzati közfoglalkozatás összege. 20 százalékról a foglalkoztatásra fordított arány az ellátáson, a szociális ellátáson belül 50 százalék fölé emelkedett. Munkát találtak a képzettebb emberek is az önkormányzati érdekkörben, akiknek a korábbi közmunkaprogramokban jóval kisebb esélyük volt.

Megerősödtek a helyi gazdasági, közösségi gazdaságfejlesztő kísérletek. Sokszor elhangzott, hogy a kistelepülések alkalmatlanok a közfoglalkoztatás szervezésére, miközben a pozitív példák mind néhány száz fős kistelepülésnek a gazdaságfejlesztési programjáról és annak sikerességéről, értelmességéről szóltak. És a harmadik, hogy nőtt a helyi vásárlóerő. Azért bocsánat, rengetegen visszajelezték azt, hogy a boltban nem esett vissza a forgalom, annak ellenére, hogy gazdasági válság van, hogy az emberek tudtak maguknak olyasmit is vásárolni, amit korábban nem. Tehát a helyi gazdaság megerősödéséhez egy lényegesen megnőtt helyi vásárlóerő, kereslet társult.

Tehát azt gondolom, biztos, hogy vannak a programnak olyan elemei, amelyeket változtatni kell, de hogy megbukott, ezzel a minősítéssel egyáltalán nem értek egyet, merthogy a tények ennek ellentmondanak.

Köszönöm szépen. (Gúr Nándor tapsol.)

Forrás: parlament.hu