HORVÁTH ANDRÁS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Én úgy gondolom, hogy erről az elképzelésről sokkal előbb kellett volna tájékoztatni ezeket a településeket, hiszen az az út, amit ők a várossá nyilvánítási pályázat elkészítéséhez bejártak, nemcsak időbe, hanem rengeteg pénzükbe is került. Úgy gondolom, úgy lett volna fair és korrekt, ha ezek a települések sokkal előbb megkapták volna ezt a tájékoztatást, hiszen a kormányzati kommunikációból itt-ott már korábban is lehetett hallani erről az elképzelésről.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés