SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Burány képviselőtársam fölszólalását szeretném kiegészíteni speciálisan a szociális terület helyzetével.
Azt már nagyon sokszor elmondtuk, hogy ebből a szempontból mind az egykulcsos adórendszert, azaz a jövedelmeknek a fölső, legjobban keresőkhöz történő átrendezését, mind pedig a szociális területen megfogalmazódó és biztosított jövedelempótló támogatások csökkenését egy társadalompolitikailag elhibázott lépésnek tartjuk, de most kiderült, hogy ez gazdaságpolitikailag is abszolút kontraproduktív.
Én azt gondolom, másképp kellene nézni a magyar társadalmat önöknek, hiszen a KSH legfrissebb adatai szerint 37 százaléka szegénységi küszöb alatt él, több mint felének egyáltalán nincs megtakarítása, és nagyon érdekes, hogy az átlag alatt keresők 35 milliárd forinttal több adót fizettek be az előző évhez képest eddig, a fölső tízezer pedig 170 milliárddal kevesebbet.
Én azt gondolom, hogy a szociális területen nem nyirbálni kellene, hanem a folyósítást átalakítani, és a sűrű fillér politikáját folytatni, nem a ritka forintét, mert abból lenne belső kereslet és a belső fogyasztásnak legalább a stabilizálódása. Azokkal a közmunkaprogramokkal, amelyekhez nem társul értelmes jövedelem, nem segítenek, hanem tovább mélyítik azt a problémát, hogy nincs jövedelmük az embereknek, nincs vásárlás, nincs belső fogyasztás, és a gazdaság egy lefelé menő spirálba kerül. Gyakorlatilag minden olyan területen, amely a hátrányos helyzetűek élethelyzetét javította volna, a zárolás, illetve az elvonás végül is romlást jelent, a romafelzárkóztatás, az állami bérlakásprogram, a mozgáskorlátozottak támogatása. És természetesen különlegesen feltűnő az, hogy miközben önök a foglalkoztatásról beszélnek, a legnagyobb összegű növelés éppen a segélyeknél van.
Ezért is elfogadhatatlan mindaz (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), amit önök most elénk terjesztettek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés