DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Régen jelentkeztem be a rendes felszólalásomra. Engedjék meg, hogy három ajánlási ponthoz tegyem meg megjegyzéseimet.
Először is a 11. ajánlási pont az 5. §-ról szól. Ebben a pontban Lendvai Ildikó, Nyakó István és Hiller István képviselő úr kiegészítést kezdeményez olyan módon, hogy kerüljön törlésre ennek a paragrafusnak a második mondata. A paragrafus így szól: "A lelkiismereti és vallásszabadság jogával összefüggésben az állami hatóságok adatokat nem gyűjthetnek és nyilvántartást nem vezethetnek. A népszámlálás során nem kötelező jelleggel azonosításra alkalmatlan módon kérhető adat a vallási hovatartozásról." A javaslat szerint ezt a második mondatot kellene törölni.
Én azt hiszem, hogy annak a deklarálása - szintén hangsúlyozom, hogy a XXI. században egy ilyen jellegű törvénynél azt érzékenyen tekintve -, hogy ezt a jogot nem szabad az állami hatóságoknak valamiféle nyilvántartással, adatbázissal, bármiféle módon nyilvántartani, helyén van és rendjén van, és az is szerintem rendjén van, hogy egyfajta tendenciát lehet látni a tízévenkénti - egyébként Európában is tízévente ismétlődő - népszámlálások alkalmával. Ezekről a tendenciákról, adatokról statisztikai íveket tud rajzolni a KSH.
Mindannyiunk számára fontos információ, és meg kell hogy erősítsük, hogy a vallási hovatartozás tekintetében a népszámlálás alkalmával, ami idén ősszel is történni fog Magyarországon, anonim adatgyűjtés történik, illetve nem kötelező a válaszadás, tehát teljes mértékben önkéntes az, hogy én nyilatkozom-e arról, hogy tartozom-e valakihez, valahova vagy nem tartozom, és egyébként pedig az adatot anonim módon kezelik. Szerintem az ország számára és akár az Eurostat szempontjából is, az európai összefüggéseket tekintve is fontos, hogy ne maradjon ki egyetlen népszámlálás alkalmával sem ez a fontos információ, hogy hol tart a magyar társadalom tíz év elteltével ebben a kérdésben. Úgyhogy nem hiszem, hogy helyénvaló lenne ez a módosítás.
A 10. és a 27. pont, amiről már vita zajlott az elmúlt órában vagy órákban, a 3. §-t kívánja szintén a szocialista indítvány szerint módosítani, amely így szól: "A szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi, vallási neveléséről, vallásos oktatásáról döntsön, és arról megfelelően gondoskodjék." Ezt kívánják kiegészíteni azzal, hogy a szülő nem hozható olyan helyzetbe, hogy gyermekét világnézetével ellentétes iskolába legyen kénytelen járatni.
Nagyon fontos, hogy két számadatot egymás mellé tegyünk, tisztelt szocialista képviselőtársaim. 1948-ban, az akkori államosítás időszakában körülbelül - kerekítve mondom - ötezer katolikus iskola működött Magyarországon és ezer református. Ez a két történelmi egyház volt a legnagyobb intézményfenntartó. Nem tudom, hogy tudják-e azt, hogy ma, húsz évvel a rendszerváltás után egyébként mennyi katolikus és mennyi református iskola működik Magyarországon. No, ezeknek a tizede, körülbelül 500 és körülbelül 130.
Tehát amikor Nyakó István képviselő úr a vita hevében egyébként szakmai hozzászólását és mosolyát feledve kivillantotta farkasfogát, és Selmeczi Gabriellával összefüggésben (Nyakó István: Az agyaramat, a szarvamat meg a patáimat!) bizonyos mókusőrsös nosztalgiát kezdeményezett itt a Házban az imént, és május 1-jei élményeit sorakoztatta itt fel, ennek a saját maga által felhergelt vitának a hevében arra ragadtatta magát, hogy XXI. századi kényszerhittérítést, ezt a szóösszetételt bírta a szájára venni.
(12.30)
Tisztelt Képviselő Úr! Én azt hiszem, hogy ez szégyen, és önnek mélységesen szégyellnie kellene magát, hogy XXI. századi kényszerhittérítésről beszél akkor, amikor 60 évvel ezelőtt az önök elődei által leállamosított egyházi iskoláknak a tizede működik csak. (Nyakó István: Milyen jól tartom magam! - dr. Varga László: Teljes dráma vagy! - Közbeszólások, derültség az MSZP soraiban.) Magyarországon kényszerhittérítésről beszélni akkor, amikor tíz százaléka működik azoknak az iskoláknak egyházi keretekben, mint amennyi volt hajdanán, a csúsztatásnak a magasiskolája, úgy érzem.
Nagyon fontos még, hogy a 27. ajánlási pontban, az önök által egyébként a vitában már kifejtett véleményük az ötéves moratóriumra vonatkozzék, jelesül, hogy ha egy önkormányzat átadja az iskoláját az egyháznak, akkor öt éven keresztül ne vonatkozzon rá ez a fajta szabályozás, ami itt olvasható a 12. §-ban. Igen, emlékszem, hogy volt a közoktatási törvényben egy önök által foganatosított módosítás évekkel ezelőtt, amely egyébként a normatív finanszírozás tekintetében és az egyházi kiegészítő támogatást vagy közoktatási kiegészítő támogatást öt évig ráterhelte arra az önkormányzatra, amelyik ezt a szégyenletes tettet elkövette, hogy egyházi jogi személynek merészelte átadni az iskoláját. Tudják, ez a diszkrimináció. Az önök törvénye volt diszkriminatív intézkedés, hiszen megbüntették azt az önkormányzatot, amelyik átadta az intézményét egyházi jogi személynek. (Az elnök csenget.) Hangsúlyozom, hogy ennek a mértéke minimális.
Na, ezt a szabályozást nem szeretnénk visszahozni, amivel önök tönkretették ezt a szektort, és iskolákat zártak be. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés