FÜLÖP ISTVÁN, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Főigazgató Úr és kedves Munkatársai! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága a 2011. június 27-ei ülésén megvitatta a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról javaslat általános vitára alkalmasságát. A bizottság a törvényjavaslat általános vitára bocsátását 15 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett támogatta.

Többségi véleményünk szerint a katasztrófavédelem új, átfogó szabályozásának fontosságára az elmúlt időszak súlyos ipari és természeti katasztrófái hívták fel a figyelmet. Példaként említhetjük itt az ár- és belvizeket, de a vörösiszap-katasztrófát is. A kolontári katasztrófa után kialakult helyzeten az illetékes védelmi bizottság, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a katonaság és a vízügyi szakemberek, bár emberfeletti erőfeszítésekkel, de úrrá lettek. Ugyanakkor az is egyértelművé lett, hogy új szabályozás szükséges a védekezés irányítása és a szakmai feladatok hatékonyabb koordinálása érdekében. Különösen sürgető ez annak fényében, hogy a jelenlegi törvény hatálybalépése óta megnőtt a lakosságot, az anyagi javakat és a környezetet veszélyeztető természeti és ökológiai katasztrófák száma, és többször adódtak olyan problémák, amelyek egyszerre különböző fajtájú és szintű beavatkozásokat igényeltek.

Mindezek figyelembevételével támogattuk a bizottsági tárgyalás során a javaslat általános vitára bocsátását, ugyanis azt alkalmasnak tartjuk a katasztrófák elleni védekezés hatékonyabbá tételére, különös tekintettel a veszélyes anyagokkal kapcsolatos, emberi életet, környezetet súlyosan károsító balesetek elleni védelem erősítését.

Többségi véleményünk szerint üdvözlendő a hatósági tevékenység egyszerűsítése a hatósági engedélyezési és ellenőrzési rendszer hatékonyabbá tétele érdekében, valamint a veszélyes anyagok vasúti, légi és vízi szállításánál a hivatásos katasztrófavédelmi szerv önálló ellenőrzési jogkörének megteremtése.

(11.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! Kiemelt környezetvédelmi vonatkozásai miatt külön üdvözöljük, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén bevezetésre kerül az ipari üzemek biztonságos működésének ellenőrzésére alkalmas iparbiztonsági, hatósági eszköz- és intézményrendszer. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a katasztrófavédelmi törvénybe beépítésre kerül a polgári védelemre vonatkozó szabályozás, amitől a polgári védelem szerepének erősödését várjuk.

Végezetül üdvözüljük, hogy a veszélyhelyzetre vonatkozó szabályozás integrálásával megszűnik az a visszásság, hogy egy nem katonai típusú különleges jogrendszerre vonatkozó szabályozást a honvédelmi törvény tartalmaz. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu