WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hozzászólva ehhez a témához, valóban sok, bővíthető számú emlékhely válik majd esedékessé, mint ahogyan Menczer Erzsébet képviselő asszony is mondta, de én most szeretnék kitérni a 301-es parcellára.

A 301-es parcella ma már emlékhely. A körülbelül 380-400 kivégzett emberből körülbelül 10-15 embert exhumáltak, a többiek azonban ugyanúgy fekszenek arccal lefelé, összedrótozva, egy sírban hatan-heten, ezt megtapasztaltuk. De van a 301-es parcellában tömegsír is, amit a kórházi csonkolt testrészekkel próbáltak elfedni, ez egyértelművé vált számunkra, tehát ott még nagyon sok feltárnivaló van.

Azonkívül kevesen tudják, hogy ezelőtt öt évvel két emlékmű, egy nevezetes és egy vitatott emlékmű épült fel ebben az országban. Csömörön a világon az első ikeremlékmű épült fel, ami a kommunizmus 100 millió áldozatáról és a magyar áldozatokról emlékezik meg, illetve '56-os emlékmű. Ez a világon az első olyan emlékmű, ahol a polgárok a saját vagyonukkal áldozva állították fel ezt az emlékművet, ezzel szemben Bush két évvel később állította fel a világon a másodikat, Amerikában az obeliszket. (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.) A másik emlékmű, és erre azért nagyon szeretnék kitérni, szintén az '56-osok terén van. Ez az emlékmű nagyon vitatott részünkről, mert ez egyszer a megtorlást szimbolizálja, illetve a forradalom leverését szimbolizálja, utána pedig a megtorlást, és nagyon jó lenne, ha ez a csúfos emlékmű eltűnne onnan, az '56-osok teréről.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu