DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hazánk és a térség országainak uniós csatlakozása megszüntette az országok közötti vámhatárokat. Ennek hatására ismét életre kelt az ősi Borostyánkő út, és a forgalom megindult a Baltikum és az Adria között, miként történt ez kétezer éve is.
A megnövekedett forgalom kezelése és a gazdasági hasznosítása érdekében az elmúlt 8 év kormányai számos intézkedést tettek. Megkezdődött az M86-os forgalmi út építésének előkészítése, tervezése, építése, néhány elkészült szakasz már használható. Az önök kormányzása ezt a fejlődést megállította. A Szombathelytől északra már folyamatban levő építkezés megállt, maga után hagyva a felüljárók roncsait, melyet a helyiek Savaria Stonehenge-nek neveztek el.
Most a Szombathelytől délre eső, Körmendig terjedő szakasz kapott súlyos csapást. A 2027-ig terjedő, most elfogadott koncepció szerint ez az út nem fejleszthető. Ez a kormányintézkedés konzerválja azt az állapotot, amely napi több ezer kamion forgalmát jelenti az érintett falvak utcáin. Balogunyom községben van olyan ház, amelyet a menetrendszerűen becsapódó kamionok már szinte lebontottak, jelenleg lakatlan.
Miért kell ezt az állapotot tűrni a településeknek? Miért bünteti a kormány ezt a térséget a hosszú távú gyorsforgalmiút-fejlesztési koncepcióval, vagy hogy a mostani divatos, forradalmi szóhasználattal éljek: miért kapott kokit és sallert ez a térség? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés