JÁNOSINÉ DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokan elmondtuk ma már ebben a Házban, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben, és azt is, hogy gyakorlatilag Európa a második világháború utáni időszak legsúlyosabb pénzügyi és gazdasági válságával küzd. Az európai országok is vészesen eladósodtak, és ez az eladósodás a legtöbb országban tovább növekszik.

Magyarország az elmúlt években komoly gazdasági intézkedéseket hajtott végre, megkezdte az adósságcsökkentést, de tény, hogy nekünk is szembe kell nézni a tartósnak ígérkező euróválság hatásaival és a környezetünkben tapasztalható bizonytalansággal. Engedjék meg, hogy én a költségvetés vitájában az egészségügy témaköréhez szóljak hozzá, és abban is a legfontosabb feladataink és a prioritások tekintetében, úgy gondolom, hogy legfontosabb - és mindenkinek, aki az egészségügyben dolgozik, ez a hitvallása, hogy a legfontosabb és a legelső prioritás - a betegek érdeke, hiszen ennek kell a fő vezérelvnek lennie, de nagyon fontos az, hogy valóban a forrásainkat megfelelően allokáljuk, és hogy az állam jó gazda módjára gazdálkodjon a költségvetés rendszerével. Azt is el kell mondani őszintén, hogy az előző rendszerünk rendkívül kaotikus, fenntarthatatlan, és azt is, hogy az egészségügy átalakítását nem lehet parciális érdekek mentén elvégezni.

Az egészségügyi kapacitások területi, illetve progresszivitási szintek szerinti elosztása óriási aránytalanságokat mutat ma Magyarországon, és messze nem beszélhetünk arról, hogy szükségletalapú betegellátást végzünk. A fekvőbeteg-ellátás jelenlegi struktúrája folyamatosan újratermeli az adósságokat, rendkívül komoly gondot jelent a humánerőforrás-helyzet alakulása gyakorlatilag az ellátórendszer minden szintjén.

Nem halasztható tovább a kórházi rendszer átalakításának megkezdése és az sem, hogy végre rend legyen az ellátórendszerben. Gyakorlatilag elmondta LMP-s képviselőtársunk, hogy nagyon sokat beszélünk a kórházakról. Azért beszélünk a kórházakról ilyen sokat, mert annak az adósságállománynak a túlnyomó részét évről évre a kórházi ellátórendszer termeli meg. És azt, hogy ezt meg tudjuk valósítani, egy olyan hatékonyan működő egészségügyi ellátórendszer kialakítására kell törekednünk, amelynek jó minőségű szolgáltatásaihoz, betegségétől és anyagi helyzetétől függetlenül egyforma eséllyel hozzáférhet bárki.

Arra kell törekednünk, hogy csökkenjen az ellátórendszer területi egyenlőtlensége és javuljon a hatékonyság. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, ennek rendkívül fontos eleme az a funkcionális integráció, aminek segítségével optimalizálni tudjuk a közbeszerzéseinket, a gyógyszer, az energia az élelmiszer területén, hiszen a gyakorlatból tudjuk, hogy ebben valóban vannak tartalékaink, és az is biztos, hogy ezeket a belső tartalékokat az egészségügyi rendszerben kell tartani.

(13.50)

Az átszervezéssel biztosítani lehet, hogy ne legyenek fölösleges párhuzamos ellátások, a betegek különböző progresszivitási szinteken történő ellátása a lehető leghatékonyabban történjen. Egyértelmű a cél: bizonyos szakma által meghatározott ellátások jól felszerelt intézményekben a legtöbb gyakorlattal rendelkező szakorvosok kezébe kerüljenek és koncentrálódjanak. A rendszerben benne van, hogy lesznek funkcióváltó kórházak, de az is benne van, és ez hangsúlyos, hogy ennek a funkcióváltásnak gyakorlatilag az egyetértésen és a konszenzuson kell alapulnia, és érvényesülnie kell, hogy a betegek az akut és a krónikus, valamint a rehabilitációs ellátást gördülékenyen és hatékonyan megkapják.

Az egész átalakítás értelme és értéke, hogy megakadályozza a hiány újratermelődését, és tudjuk azt, hogy gazdaságosan rendszereket működtetni nemzetközi tapasztalatok alapján gyakorlatilag nagyobb betegpopulációkban, 1-1,5 milliós populációkban lehet, még a méretgazdaságossági értékeket kihasználva.

A gazdaságosságot és a rendszer működőképességét az a szándék is erősíti, hogy a betegeknek minél kevesebbet kelljen utazniuk, és a lakhelyük közelében megkapják a megfelelő ellátást.

Az átalakítást valóban segíthetik az európai uniós forrásaink és azok megfelelő és hatékony felhasználása. 2012-ben rengeteg európai uniós projekt indul el, mind a struktúra, mind - tudjuk - a nagy póluspályázatok most indulnak el, de tudjuk azt is, hogy a további források lehívása folyamatban van, és ez már illeszkedik az ellátórendszer átalakításához, ha a rehabilitációs vagy az onkológiai ellátásra gondolunk. Sajnos, az uniós pénzek elköltése és felhasználása nem mindig megfelelő hatékonysággal történt, gondoljunk csak az üresen tátongó járóbeteg-rendelőkre, ahol sem beteg, sem orvos, sem megfelelő lehetőségek nincsenek.

A jóléti társadalmak vonzása valóban nagyon erős, az Európában is évek óta jelen lévő orvos- és nővérhiány a munkalehetőségek bőséges tárházát biztosítja a mi kollégáinknak is. Egyértelmű, hogy az egészségügyi ellátórendszer tervezett átalakítása sikeresen csak akkor valósulhat meg, ha az egészségügyi dolgozók számára reális és kiszámítható perspektívát jelentő életpálya kialakítása valósan megkezdődik. Az alulfinanszírozott orvosok, szakdolgozók anyagi helyzetét vitathatatlanul javítanunk kell, és vitathatatlan az is, hogy kiszámítható életpályát kell számukra biztosítani. Az első fontos és érzékelhető lépések - ilyen a béremelés kezdete - benne vannak a költségvetés tervezetében.

Azt mondták a képviselőtársaim, hogy nem szabad mindig háborúzni. A rómaiak azt mondták, hogy nincs öröm a háborúban, mindenki békét akar, de azért, hogy ez a béke megtörténjen és létrejöjjön, úgy gondolom, harcolnunk kell. Biztos vagyok benne, hogy minden képviselőtársam a maga területén átérzi, hogy az ország számára létkérdés az elhúzódó pénzügyi-gazdasági válság idején az államadósság csökkentése, és hogy a nagy ellátórendszerek - közte az egészségügy is - lábra álljanak. Az előttünk lévő költségvetés tervezete megalapozza, hogy ebben a kedvezőtlen gazdasági környezetben is megkezdjük azokat a szükségszerű átalakításokat, amelyekkel a változások elindulnak, és kérem, hogy építő javaslatokkal támogassák ezen célok megvalósulását.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu