KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért az egy bájos helyzet, Volner képviselőtársam megvédi az MSZP-t, hát ne beszéljünk az elmúlt 8 évről. (Közbeszólásra:) Igaza van, igaza van, ezt mondta, hogy ne emlegessük az elmúlt 8 évet. Az elmúlt 8 év vitte csődbe Magyarországot. Amikor a nemzeti együttműködés kormánya átvette a kormánykereket, az ország a csőd szélén volt.

Ön azt várja el, és azt kéri számon, hogy egy varázsvesszővel nem tudott másfél év alatt csodát csinálni az ország, most pedig, hogy ilyen vagy olyan a költségvetés, ezt bírálja.

(12.30)

Azt nem veszi figyelembe, hogy azóta másfél év telt el, és ezt megváltoztatni egy folyamat. Ezt ön is tudja, és csak politikai haszonszerzés céljából pufogtatja ezeket a szólamokat. Ugyan nagyon okosnak mutatja magát, mindenhez ért, de a helyzet az, hogy Magyarország körül és a világban válság van. Kedves Volner úr, válság van. És az, hogy lábon maradtunk, az is ennek a kormánynak köszönhető, ez a költségvetés pedig a válság közepette van. Nem szigeten vagyunk, Magyarország nem egy sziget, mindentől függetlenül, ahogy ezt Bajnai Gordon exminiszterelnök mondta, hogy el fog menni mellettünk a válság. Önök így gondolkodnak. Azt hiszik, hogy ez játék. Majd még fogják tapasztalni, hogy mi lesz. Adja Isten, hogy ne legyen igazam!

Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu