DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Hallva válaszát, biztos vagyok abban, hogy a kormányzat, illetve a Belügyminisztérium elkötelezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei célzok megvalósítása mellett. Örülök, hogy a szabálysértések kapcsán a tervezeteink, javaslataink bekerülnek a szabálysértési törvény módosításába, és talán ami a legfontosabb, rendkívül örülünk annak, hogy további jelentős rendőrségi létszámbővítés történik.
Ugyanakkor tekintve, hogy van még bőven feladat, talán az összes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselő nevében mondhatom, hogy a jövőben is kiemelt figyelemmel fogjuk kísérni a belügyi kormányzat megyénket érintő lépéseit.
Köszönöm szépen. A válaszát elfogadom. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés