DR. KOCSIS MÁTÉ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a Belügyminisztérium fejezet "rendőrség" címéhez szeretnék hozzászólni, amelynek megismerése után megállapítható, hogy a kormányprogrammal összhangban a jövő évi költségvetésben is kiemelt jelentőséget kap a közrend, a közbiztonság kérdése, és megállapítható az is, hogy stabil a rendőrség központi támogatása.

Az állampolgárok védelmét, biztonságát szolgáló fejlesztések és szervezeti átalakítások következetesen végrehajtásra kerülnek. A belügyi ágazat legkiterjedtebb intézményrendszerét a rendőrség jelenti, mintegy 30 költségvetési intézmény tartozik hozzá, és ezekben összesen 48 148 fő dolgozik. A 2012-es költségvetés által biztosított források lehetővé teszik a rend és a közbiztonság, illetve a rendőrség szervezetének folyamatos megerősítését.

A korábban vállalt feladatok költségvetési hatása a 2012. évben is jelentkezik, mivel a létszám feltöltése ütemezetten történt. Így a próbaidős rendőri állomány véglegesítésére is 2012-ben kerül sor, ami magasabb illetményt és ezzel egyidejűleg nagyobb járulékfizetési kötelezettséget is jelent. Ezért ennek megfelelően a rendőrség 2012. évre javasolt kiadási előirányzata 222 milliárd 802 millió forint, bevételi előirányzata pedig 4 milliárd 509,6 millió, ekképpen támogatási előirányzata 218 milliárd 292 millió forint.

A kormányprogram kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy mihamarabb erős rendőri jelenlét legyen minden magyar településen. (Folyamatos zaj.) A megfelelően képzett rendőrök létszámának növelése érdekében, a kormány életpályamodelljét figyelembe véve egy képzési koncepciót dolgozott ki a belügyi tárca. Ennek értelmében, a korábbi ígéreteket teljesítve, a 2011. évben több ütemben összesen 4130 fő kiképzésére és próbaidős rendőrré történő kinevezésére került sor.

A rendőrség 2012. évi költségvetése e feladattal összefüggésben, az előző évben több ütemben végrehajtott létszámfejlesztés éves szintű kiadásainak finanszírozásához mintegy 7 milliárd 160 millió forint többletforrást biztosít. 2012-ben új feladatként jelentkezik a rendőrség 112-es segélyhívó, ügyeleti és szolgálatirányítási rendszerének komplex országos fejlesztése. A kapcsolódó rendőrségi szolgálatirányítási rendszer fejlesztése a rendőri erők...

Forrás: parlament.hu