DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Eltérően az előzőektől, nem a témához szólok hozzá, viszont a jegyzőkönyv számára rögzíteni szükséges, ugyanis amit Schiffer András képviselőtársam az előző felszólalásában mondott, akkor vagy szándékosan, vagy tudatlanul, de valótlant állított képviselő úr. Kérem önt majd, hogy kövesse meg ezért Orbán Viktor miniszterelnök urat és a Fidesz-frakciót.

Ugyanis ami az ön állításával szemben az igazság, képviselő úr, az, hogy 2002. január 30-án küldte meg az Európai Unió a magyar agrárcsatlakozásra vonatkozó álláspontját, amikor polgári kormány volt. 2002. január 30-ról beszélek. Ekkor Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, hogy megalázó a magyar emberek, a magyar agrárgazdaság számára, és nem fogadja el, magyarul, visszautasította. Aztán 2002. március 22-én jutottunk el odáig, hogy a növény- és az állat-egészségügyi fejezet került elfogadásra, a növény- és állat-egészségügyi fejezet. És utána jöttek a választások, képviselő úr; lehet, hogy ön az időben el van tévedve.

Majd 2002. december 13-án már a Medgyessy-kormány, Kovács Lászlóval karöltve vonult ki Koppenhágába, amikor is lezárták ennek a tárgyalását, és olyan megállapodásokat fogadtak el, amely gyalázatos volt a magyar agrárgazdaságra. Ez vonatkozott a tejre, a szarvasmarhára, a kukoricára. A lengyelek legalább harcoltak a saját gazdaságukért, a saját embereikért, az ő népükért; Magyarország pedig belement abba a csapdába, amit a szocialisták elfogadtak, és szolgamódra behódoltak az akkori európai uniós előírásoknak. Nem tudom, mi volt a szándékuk, de hogy ezzel Magyarország óriási nagyot veszített, és ezt nekünk tanúsítani, illetőleg nekünk adresszálni azért több mint felháborító, képviselő úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu