BALOGH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2011. szeptember 30-án lezárult a nemzeti tanyafejlesztési program pályázati szakasza. Ez a program több szempontból is történelmi, korszakalkotó programnak nevezhető, elsősorban azért, mert először jelent meg Magyarország költségvetésében a tanya mint megőrzendő és fejlesztendő terület, amelyre a nemzeti összefogás kormánya közel egymilliárd forintos keretösszeget szánt. Meggyőződésem szerint a tanyafejlesztési program a kormány egyik legfőbb sikertörténete lesz, amely segíteni fogja a magyar tanyavilágnak, nemzeti örökségünknek, Magyarország kultúrtörténeti és tájképi sajátosságainak fennmaradását és megőrzését.
A Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete elnökeként, egyben a tanyafejlesztési program kezdeményezőjeként szeretnék köszönetet mondani azért, hogy a kormány - hűen Orbán Viktor miniszterelnök úr 2010. április 3-ai, kerekegyházi választási fórumon tett ígéretéhez - elindította ezt a programot. A tanyafejlesztési programnak azonban folytatódnia kell. A nemzeti ügyek kormányának az elkövetkezendő években is felelősséget kell vállalnia a tanyán élő több mint 300 ezer emberért, hogy az általunk, tanyasi emberek által a mindennapokban viselt hátrányokat csökkenteni tudja. A tanyafejlesztési program folytatása, forrásainak bővítése lehet a garancia arra, hogy a tanyákon élők soha többé lehessenek másodrangú állampolgárok Magyarországon. Kérdezem tehát a tisztelt államtitkár urat, hogy milyen jövőt szán a nemzeti együttműködés kormánya a tanyafejlesztési programnak.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés