DR. SÓS TAMÁS, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a tartalmi kérdésekről szólnék, előtte formai kérdésekről szeretnék szólni, különösképpen azért, mert az imént itt már több hozzászólás elhangzott, de nem esett még erről szó.

Én azt gondolom, hogy a kormánypárti képviselőket is több szempontból meglepte az előterjesztés, mert látszott a bizottsági üléseken - nem csak az oktatásin, máshol is -, hogy most találkoznak ezzel a kérdéssel. Sőt, becsületére mondva, azt gondolom, valamennyi képviselőnek, mindenki igyekezett konkrét javaslatokat tenni. Azt nem tartom jónak, nem csupán ennél a napirendi pontnál, hanem más egyéb napirendi pontnál sem, hogy a múlt héten az utolsó munkanap szombaton volt, ekkor került fel a honlapra, volt egy vasárnap, és nem hiszem, hogy ez az ideális, hogy amikor a képviselő megkapja az előterjesztést, nincs kivel egyeztetnie.

Az oktatási bizottságnak van egy jó szokása, hogy különböző civil közösségeknek, szakmai szervezeteknek is lehetőséget ad, hogy eljöjjenek, sőt a bizottság megszavazza, hogy hozzászóljanak. Ők is ott elmondták, hogy meglepve tapasztalnak itt különböző dolgokat, őket ebbe nem vonták be. Én úgy gondolom, hogy ez nem szerencsés, és egy rendhagyó dologból általános törvény-előkészítés alakult ki a parlament munkája során, ennél a törvénytervezetnél is ez megfigyelhető. Így egy bizottsági ülésre jóformán alig van idő. A kormánypárti képviselő, az előterjesztő államtitkár, főosztályvezető pendlizik egyik bizottsági ülésről a másikra, így ettől kezdve 13 óra előtt körülbelül fél óra volt ennek az előterjesztésnek a megvitatására. Szerintem ez nem szerencsés.

A másik, amit szeretnék szóba hozni az előterjesztés kapcsán - még mindig formai résznél tartok -, hogy ismeretlen szabályozásokra hivatkozik az előterjesztés. A tervezet hivatkozik a köznevelési törvényre, ugye, ez még nincs elfogadva, hivatkozik a szakképzésire, tudjuk róla, hogy még ez sincs elfogadva, hivatkozik a felsőoktatási törvényre, ez sem született még meg. Tehát valami olyanra hivatkozik, amit mi még nem tudunk, én azt gondolom, úgy a bizottságban, mint itt, a plenáris ülésen nem tudjuk. Más fontos szabályozást, például a normatívák megállapítását, a felnőttképzés támogatását sem ismerjük valójában, és ezeket jó lenne tudni, amikor egy ilyen napirendi pontot tárgyalunk. Ebből az következhet, hogy az említett jogszabályok véglegesítése után, úgy gondolom, vissza kell térnünk erre a törvényre, mert ebből következően számos ellentmondás lesz, amit pontosítani kell.

Valóban így van, ahogy a többségi vélemény elhangzott, számos olyan kérdés került napirendre, ami a tartalmat illeti: többek között a duális képzés kiterjesztése, illetve az, hogy senki ne tudjon kibújni a hozzájárulások befizetése alól, a bürokráciamentesség, valamint, szeretném elmondani, hogy a saját dolgozók képzési lehetősége kikerült, és ez így sérelmes.

Ebben az öt percben, azt gondolom, nem sok mindenre van időm, de két dolgot hadd emeljek ki abból a vitából, ami ott megfogalmazódott; az egyik a 440 ezer Ft/fő/év kapcsán, ami gyakorlatilag egy tanuló esetében megjelenik költségként. Először is azt vetem föl és megfontolásra a kormánynak, nem is először az összegszerűséget, hanem a bevezetés határidejét. Ez ott, úgy gondolom, a kormánypárti oldal részéről is felvetődött, és szinte úgy gondolom, hogy ha erről külön szavaztunk volna, ebben többségi vélemény van, nem szerencsés az, hogy január 1-jétől történik a bevezetés, szeptembertől kellene ezt bevezetni. Ha megnézzük most a közoktatási törvényt, akkor gyakorlatilag az is egyértelműen fogalmazza meg, hogy ilyen és hasonló típusú kérdést nem szabad, nem szerencsés tanév közben bevezetni. Ráadásul borulnak olyan típusú elvek, azt gondolom, hogy mondjuk, ez a 440 ezer Ft/fő/év lehet, hogy azoknak, akik szeptemberben indultak, lényegesen több volt, és ha korrigáljuk, lehet, hogy ez a képzés adott esetben meg is fog szűnni.

Gondolom, hogy majd később lesz lehetőségem folytatni ezeket a gondolatokat. Köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu