KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lenne még persze sok mondandóm, észrevételem a munka törvénykönyve tervezetéről szóló mai vitával kapcsolatban, de most már reményeim szerint egyetlenegy - a mai nap szempontjából mondom, reményeim szerint már csak egyetlenegy - olyan témát szeretnék felvetni, ami felmerült részben a mai vitán is, részben pedig korábban. Ezért fontos szerintem, hogy megfelelő módon tudjuk kezelni ezt a kérdést, hiszen megint olyan kérdést szeretnék hozni, ami sok embert érint, és az információk vagy a közéletben forgó információk, a közbeszédbe kerülő információk lehet, hogy ezt is tévútra vihetik a munkavállalók tekintetében és felesleges aggodalmakat okozhatnak. Ilyen a munkavállalói biztosíték, erre szeretnék reagálni. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani az észrevételemet.
A javaslatban valóban szerepel a munkavállalói biztosíték intézménye, amely azonban csak azokat érinti, akik a munkakörük ellátása során pénzt, értéket kezelnek, vagy ilyen tevékenységet közvetlenül ellenőriznek. A biztosíték letétele - és ezt szeretném hangsúlyozni - nagyon fontos dolog, reggel államtitkár úr az expozéban beszélt róla, akkor azt reméltem még, hogy a világos, egyértelmű mondatok majd átlendítik a dolgot a vitán. A mondat úgy szól, hogy a biztosíték letétele nem a munkáltató egyoldalú döntésétől függ, erről a munkavállalóval szerződésben meg kell állapodni.
A munkavállalói kaució, ha szabad ezt a kifejezést használni, nem újdonság, hanem a gyakorlatban ma is létezik, és a bírói gyakorlat jogszerűnek ismeri el az én legjobb tudomásom szerint. A Legfelsőbb Bíróság korábban kimondta, hogy munkaviszony keretében is helye van biztosítékadásra vonatkozó megállapodásban. A gyakorlatban el is terjedtek az ilyen megállapodások. Ezt a jelenséget igyekszik a munka törvénykönyve, az új munka törvénykönyve - legalábbis a tervezet - a munkavállalók számára is garanciákat biztosító, szabályozott keretek közé szorítani.
Tekintettel arra, hogy államtitkár úr a reggeli órákban meghivatkozta ennek a nemzetközi példáját, gyakorlatát, én ezt most nem tenném, azért gondoltam, hogy ezzel a hozzászólással még szeretném ezt a fontos és gondolom én, sokakat foglalkoztató területet még egyszer ilyen szempontból értékelni, illetve a magam véleményét meg a legjobb tudását hozzátenni.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés