KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! November 12-e a szociális munka napja. A szociálpolitikában sokféle érték ötvöződik. A tapasztalatom az, hogy sokféle gondolkodású ember végez ezen a területen munkát. Sokféle beosztásban, és a szociális szakmák sokféleségének köszönhetően több területen, különböző fenntartók által működtetett intézményi keretek között végzik ezt a tevékenységüket.

Tekintettel arra, hogy magam is szociális munkás vagyok, hiszen oklevelemet ezen a szakon szerezetem, tudom, hogy sok szakterülettel, illetve sok szakmai ágazat dolgozójával kell egy szociális szakembernek a mindennapi tevékenysége során együttműködnie. Az együttműködési szándék, az együttműködés képessége nagy érték, hitem szerint a jövőben mindannyiunk számára felértékelődő érték lesz.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális segítő tevékenységnek mindig az a célja, mindig az kell legyen a célja, hogy a rászoruló ember, a gondozott, az ellátott a lehető legtöbb odafigyelést, a lehető legtöbb törődést kapja. Ennek a tevékenységnek a napi problémák megoldásában két kulcsa van. Az egyik a rászoruló embernél, gondozottnál, a másik kulcs pedig a szociális szakembernél van. Tud-e, képes-e, akar-e jobbítani az életén? Tud-e, akar-e, képes-e javítani a sorsán? Fel tudja-e ébreszteni magában azt a hajtóerőt, amelynek segítségével és egy szociális szakember a saját maga elkötelezettségével, energiáival, szakmai tudásával, emberségével és odaadásával előbbre juthat? Ez a közös munka sokszor csak apró lépést jelent. Néha szó szerint jelent apró lépéseket, néha pedig szakmai értelemben jelent apró lépéseket.

Megkülönböztetett tisztelettel fordulunk a szociális munka napja felé közeledve, néhány nappal november 12-e előtt azok felé, akik ezt a nehéz hivatást választják vagy választották. Arra biztatjuk a legfiatalabbakat, hogy akár önkéntes munkával, akár később hivatásként, de mindenképpen próbálják megtapasztalni, hogy valakinek adni jó dolog, hogy egy rászoruló emberre, idősre, fiatalra, fogyatékkal élőre odafigyelni, törődni, róla gondoskodni talán a legnagyobb emberi erény.

Ma innét, az Országgyűlés falai közül köszönetünket fejezzük ki mindazok számára, akik akár Magyarországon, akár Győrben, Bakonyszentlászlón, Miskolcon vagy éppen Szekszárdon - és sorolhatnám a településeket -, vagy akár az országhatáron túl, a Kárpát-medencében - és itt most tisztelettel adózom Böjte Csaba ferences szerzetes és munkatársai, és sokan mások előtt, akik a Kárpát-medencében és Magyarországon - önkéntes segítőként vagy hivatásos szakemberként szociális munkát, gondoskodást végeznek, sokszor egészen nehéz anyagi vagy egészen nehéz egyéb körülmények között is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu