SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Herman képviselő úr hozzászólása mindenképpen meglepett, mert én még ilyen adatot, hogy a költségvetés minden 4 forintjából 3-at adósságszolgálatra kell fordítani, nem hallottam, és ez valószínűleg abszolút téves. Egy dolog viszont biztos, hogy az idei költségvetésben az adósságszolgálat kamatterhe egyrészt eredetileg is magasabb, mint a tavalyi, plusz még 50 milliárd forint kamatkockázati tartalék van a költségvetésben, amit Boldvai képviselőtársam levezetett, hogy ez 60-70 milliárd forint is lehet.
(16.30)
Tehát azt tudom mondani: abban teljes mértékben egyetértünk, hogy az adósságot csökkenteni kell, de úgy kellene csökkenteni, hogy ez ne generáljon újabb problémákat, meg ne az legyen belőle a végeredmény, hogy nő, miközben küzdünk, hogy csökkenjen.
Tehát amikor önök 2010-ben azt mondták, hogy szörnyű az a teher, amit vállalnia kell az országnak és az új kormánynak a korábbi adósságok esedékes éves törlesztő- vagy adósságszolgálati részének a kifizetésével, akkor azt tudom önöknek mondani, hogy ez a teher azóta még nagyobb és még szörnyűbb lett.
Azt gondolom, hogy a gazdasági szabadságharcot ebben az esetben talán abba kellene hagyni, és átgondolni, hogy milyen fenntartható és valóban az adósságteher csökkentését szolgáló és eredményező intézkedésre volna szükség, és azt kellene csinálni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés