HADHÁZY SÁNDOR, a sport- és turizmusbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A sport- és turizmusbizottság november 16-ai ülésén tárgyalta meg a szakképzésről szóló T/4919. számú törvényjavaslatot. A bizottsági munka során elhangzott többek között: a szakképzési törvény, ami a parlament előtt áll, elsődleges célként a duális rendszer kiterjesztését tűzte ki maga elé. Egyrészt a foglalkoztatottság javítását, illetőleg a szakképzés hatékonyabb rendszerének kiépítését célozza. Ezen célok megvalósításának eszközei döntően - csak felsorolásszerűen -: a szakiskolai képzés jelenleg 2+2-ről döntően 3 évesre való átalakítása a cél.

A szakközépiskolák jelenlegi rendszere: 4 évig csak szakmai alapozás van, és 4 év után egy általános érettségi következik, és a 4. év, az érettségi után következik a szakma, a szakképző egy vagy általában inkább kettő évfolyam. Ez úgy alakul át, hogy a szakközépiskolák négy évfolyamán, a 9-12. osztályban is van már szakmai képzés, ennek következtében a szakirányváltás esetén a kétéves képzésből egyéves képzés lesz, ezzel rendkívül rövidül a képzési idő.

A törvénytervezet előtérbe helyezi az átjárhatóságot, a visszakapcsolódásnak a lehetőségeit is, amennyiben a szakiskolai végzettséggel rendelkezők számára érettségi szerzését egységesen, szabályozottan és könnyebben teszi elérhetővé, egységesen két év alatt jut a szakiskolai végzettséggel rendelkező érettségihez.

A törvény megteremti az OKJ átalakításának kereteit is, ami alatt azt értjük, hogy a jelenlegi 422 kimenetből jóval kevesebb számú alapszakmát hoznánk létre szélesebb szakmai képesítéssel. Ennek a célja az, hogy minél több helyen el tudjanak helyezkedni a végzettek a munkaerőpiacon. Ezzel együtt egységesíteni kívánjuk az iskolákban folyó tanítást, amennyiben országos szakképzési kerettanterveket adunk ki, ami alapján az iskolákban kötelező oktatni. Ezek a kerettantervek a gyakorlati képzést is szabályozzák, nemcsak az iskolákban folyó részét, hanem a cégeknél folyó részét is, ezzel előmozdítva az általános azonos szint megteremtését.

A tanulószerződés rendszerét kiterjeszti az előterjesztés. Olyan intézmények is köthetnek tanulószerződést a jövőben a diákokkal - például szociális, egészségügyi intézmények -, amelyek eddig nem voltak erre képesek. A tanulószerződés rendszerének a működtetésében a kamarára kíván nagyobb és hatóságibb szerepet bízni.

Egy további újítás, hogy a szakképzés, a szakmai vizsgáztatás rendszerében elválik egymástól a képző intézmény és a vizsgabizottság. Ezzel szintén a szakmai vizsgák egyenszilárdságát és objektivitását kívánjuk erősíteni, tehát a képző intézmény tanárai nem vesznek részt a vizsgáztatáson. Az eddigi hosszú, sokszor 5-10 napig elhúzódó vizsga helyett egy komplex vizsgára kerül sor, ahol egy tevékenység alapján meg kell ítélni, hogy a diák képes-e adott szakmából végzettséget szerezni.

A beiskolázási számokat az eddigi regionális szint helyett megyei szinten kívánja a törvény meghatározni, tehát nem regionális bizottságok lesznek, hanem megyei bizottságok, amelyek javaslatot tesznek, és a miniszter határozza meg a beiskolázásnak a pontos számát.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottság végül is 12 igen, 2 tartózkodás és 3 ellenszavazat mellett a törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogatta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu