KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pont ez a lényeg, kedves képviselőtársam, mert nem lehet ellensége a munkavállaló a munkaadónak, és fordítva sem. Idáig ez volt, én 40 évig ezt tapasztaltam, ebben 20 éve ugyanezt tapasztalom. Mindig mumusok voltak, mindig elnyomók voltak a munkavállalóknak a munkaadók.
Ezért szeretnénk, és akarunk mindenképpen egy másik szellemiséget, egy másik mentalitást a munkavállalóknál is, mert a munkavállaló is ott hágta át a lehetőségeket, ahol tudta 40 éven keresztül, mindenki cinkosa volt mindenkinek. Ezt kell kitisztítani, és ugyanez ma már ebben az új világban, az új gazdasági világban nem megy, semmi nem megy. Itt nem lehet ellensége, úgy nem lehet dolgozni. Ezt a szellemiséget szeretnénk mindenképpen, ezt akarjuk megvalósítani, hogy mindegyik a másikat segítse, gondolkodjon a munkaadó a munkavállalóban is, de fordítva is, ne egy szipolyozónak tekintse, ne ellenségnek, hanem olyannak, aki őt segíti. Ez a lényege ennek. Egymásból élnek, ezért ennek ez a logikája, és ebből megy tovább!
Ha továbbmegyek a törvénytervezeten, akkor ebből jön az, hány alkalommal ott van a szövegben, csak olvassa el, képviselőtársam, hogy kettőjüknek meg kell egyezniük, de ha nem tudnak megegyezni, igaza van, kell az érdekképviselet, egy igazi érdekképviselet, amelyik nem üdülni visz, ahogyan visszamenőleg emlékeim vannak, '90 előtt a szakszervezet csak erről szólt. Most profi módon érdeket képviselni tudó szakszervezetekre van szükség, érdekképviseletekre, mert ahogyan kedves képviselőtársam mondja, nem minden munkaadó gondolkodik így, de nem minden munkavállaló sem. (Dr. Varga László: Majd önök ezt is megszervezik!) Tehát ennek egálban kell lennie. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Csak ha egy szekeret egy irányba húznak, akkor megy előre.
Köszönöm a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés