ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 4., 5. pontjához szeretnék hozzászólni, amely a törvény hatályára vonatkozik. De inkább kérdezni szeretnék. Szeretném kérdezni, hogy mikor jött el az ideje annak, ha nem most, hogy összefésüljük a munka törvénykönyvét, a munkavédelemről szóló törvényt és a Házszabályt. Tudniillik - idézek a Házszabály 13. § (3) és (4) bekezdéséből -: "A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak a bizottságnak az ülésein, amelynek tagja. A képviselő köteles képviselői tevékenységét az alkotmánynak és a jogszabályoknak megfelelően végezni, valamint a Házszabály előírásait betartani." Többek között azt a pontot is, amit az előbb felolvastam.

A munkavédelmi törvénynek elég sok passzusát sérti az a gyakorlat, ami ebben a Házban folyik. A munkavédelmi törvénynek a hatályát pedig valamilyen módon ki kellene terjeszteni, úgy gondolom, az országgyűlési képviselőkre is, akiknek a státusuk meglehetősen különbözik a többi munkavállalóétól. Szeretném kérdezni, ki fogja a felelősségét vállalni annak, ha ebből az erőltetett menetből fakadóan valamelyik képviselőnek olyan problémája adódik, amely vagy az egészségére fog káros hatást gyakorolni, vagy pedig akár az élete is kockára kerül. Tudniillik nem normális dolog, hogy az ember beül a parlamentbe az egyik nap 13 órakor, és az egész heti üléstervet nézve minden nap éjfélig itt kell lenni, különben vagy Házszabályt sért, ha nincs itt, vagy pedig, ha itt van, akkor pedig a munkavédelmi törvény és a munka törvénykönyvének számtalan passzusát. Kérem, rendezzük ezt a kérdést!

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu