CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Beszéljünk a tárgyról valóban, Schiffer frakcióvezető úr. Az a helyzet, hogy az Esztergom városi polgármesteri hivatal köztisztviselőiről szól első rendben ez a jogszabály, a közalkalmazottak tekintetében, az intézményi alkalmazottaknál nincsen jogviszonyváltozás.
Ami pedig a polgármesteri hivatal státusállományát érinti, az röviden és tömören: üres. Üres, mert ebből a polgármesteri hivatalból az elmúlt időszakban elmenekültek a köztisztviselők. Az elmúlt egy évben ez a polgármesteri hivatal kiürült, és egy nagyon furcsa jogi helyzet van, aminek a törvényességi észrevételezését a hivatal megtette, de ennek ellenére nem lép hatályba a rendelkezés, mert ugyan a testület megszavazta, de nem írta alá az erre feljogosított tisztségviselő, és ennek okán nem jön be a kormányhivatalba, hogy még egyszer észrevételezni tudjuk. És azért elkezdhetjük görgetni a problémákat, de nem ez a szándék, a szándék az, hogy ezek az intézmények működjenek, ezekben az intézményekben működjön a közszolgáltatás, a közoktatás, az egészségügyi ellátás, az idősgondozás.
A cél nem az, hogy ön most azt kérdőjelezze meg, hogy egy intézményi alkalmazás során szakmai szempontokat veszünk figyelembe, egy státus-létszámátadás során pedig, mert arról van szó, hogy a kormányhivatalban létrejövő vagy a kormányhivataloknál létrejövő, intézményfenntartásra kijelölt szervezeti egységek kikkel fogják ellátni a feladatot. Erre ez a törvényjavaslat tartalmaz egy sémát, egy mintát, amely a megyei konszolidációs törvényben elfogadásra került, ez a státusátadás van ott, amiről ön beszélt. Itt nem a közalkalmazottakról, a köztisztviselőkről beszélünk, akik közül - jelentem - nem tudok válogatni, mert az elmúlt egy évben teljesen szabálytalanul önkéntesek dolgoznak személyes adatokkal a hivatalban. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés