BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az ügyrendi javaslatom lényege az lenne a demokrácia jegyében, hogy a 14 fős MSZP-frakció tegye lehetővé a 263 fős frakciószövetségnek, hogy eldönthesse, hogy egy törvényt a frakcióból ki visz és ki nem visz. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Bocsánat, 48-an vagyunk!)
Ha a frakcióvezető elnök úr venné a fáradságot és megnézné, hogy kik az előterjesztői ennek a törvényjavaslatnak, akkor láthatná azt, hogy én is az előterjesztők között vagyok, itt vagyok a teremben, lehet velem vitatkozni, ez meg is történik talán, de nagy tisztelettel szeretném kérni, hogy ha megengedné nekünk azt, hogy mi saját magunk dönthessük el azt, hogy egy-egy törvényért ki a felelős, azt nagyon szépen megköszönnénk.
Köszönöm szépen előre is, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés