DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Fontos, hogy az államtitkár úr jelzi azt, hogy foglalkoznak a problémával, de, államtitkár úr, azt kell hogy mondjam önnek, ez még, úgy érzem, kevés. Ha most itt lennének a gazdák, és őket kérdeznék, ők is azt mondanák, hogy itt azért azon túl, amit az államtitkár úr jelzett, a betervezett összeghez képest, ha még ezt megtoldanák 10 milliárddal, úgy gondolom, a problémát érzékelve azért megnyugodnának a gazdák, és nem stadionépítésre kellene fordítani a pénzt, hanem ilyen feladatokra. Akkor, amikor olvassuk, hogy a különböző falvakban éhínség fenyeget, tessék kinyitni a napilapokat, ez az ország legkülönbözőbb pontjain megfogalmazódik.

Én ezt szeretném önnek felvetni, hiszen Heves megyében a gazdák például azt vetették fel, hogy Heves megye bizonyos részei igenis aszály sújtotta területek. Én úgy gondolom, ezt is kérem szépen, legyenek szívesek megvizsgálni, úgy Heves megyét, mint az ország más pontjait, és aszály sújtotta területként foglalkozzanak ezekkel a területekkel.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu