VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) A múlt héten a parlamentben történt események kapcsán Lázár János frakcióvezető úr azt nyilatkozta a sajtóban, hogy létrejött, megalakult egy ellenzéki nagykoalíció, amelyben - ő erről tájékoztatta a közvéleményt - az MSZP és a Jobbik együttműködése rajzolható ki. Hogy a parlamentben amit önök az elmúlt időszakban végeztek jogalkotás címén, erre születtek végre ellenzéki reakciók egymástól függetlenül, ebből ezt a következtetést levonni, azt gondolom, eléggé túlzás. Ha egy tisztességes család és egy lókötő család házába betörnek, és mind a ketten normálisan, ésszerűen reagálnak, hívják a rendőrséget, ez nem azt jelenti, hogy a két család összeköltözött.

Én arra kérem Lázár János frakcióvezető urat, hogy ne állítson olyat, amiben ő maga sem hisz. Ön sem hiszi el, hogy az MSZP és a Jobbik között együttműködés lenne, és ne nézze az embereket hülyének, ők sem hiszik el, hogy együttműködés lenne (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Dehogynem! Komolyan, nagyon komoly együttműködés van! - Zaj. - Az elnök csenget.), hiába is bólogatnak, nem hiszik el, ugyanis ha az MSZP és a Jobbik közötti viszonyra valóban kíváncsi a frakcióvezető úr, akkor ma lehetőségük van a lusztrációs törvényjavaslatunk tárgysorozatba-vételéről szavazni, amely azt irányozná elő, hogy akik az előző rendszer vezetői voltak, azokat zárjuk ki a magyar közéletből. (Taps a Jobbik padsoraiban.) Lesz ma erről lehetőségük nyilatkozni, és akkor Gyurcsány Ferenc nem frakcióvezetői álmokat dédelgethetne, hanem mehetne ki végre a Magyar Országgyűlésből. De jobb lett volna, ha a frakcióvezető úr nem szólal meg, mert egyébként van ma Magyarországon, és volt a múltban is nagykoalíció a Magyar Országgyűlésben, csak ez nem köztünk, hanem önök és az MSZP között valósult meg (Moraj a kormánypárti padsorokban), és nem a törvényhozás módszertani szintjén, hanem valódi stratégiai kérdésekében.

Hadd tegyek fel néhány kérdést, frakcióvezető úr, az elmúlt 22 évből! Kik voltak azok, akik az állami vagyont az elmúlt 22 évben privatizálták? Megmondom a választ: önök, az MSZP és a Fidesz privatizálták az állami vagyont. (Lukács Zoltán: Én nem!)

Kik engedték Magyarországra a multinacionális tőkét nyakló nélkül, ezáltal elszíva a magyar vállalkozások elől a levegőt? Megmondom a választ: önök és az MSZP.

Kik csinálnak szerecsenmosdató, a valóságot elfedő cigánypolitikát, frakcióvezető úr? Önök és a MSZP. Tudja, melyik cigánypolitikára gondolok, frakcióvezető úr (Nyakó István: Szégyelljétek magatokat!), amit az Azori-szigeteken megbeszéltek nemrégiben az önök megyei vezetői.

És kik kriminalizálják ezzel egy időben a gárdistákat, kik nevezik egyenruhás bűnözőknek? A Gyurcsány-, a Bajnai- és az Orbán-kormány, azaz önök megint, közösen.

Kik teszik tönkre a vidéket? Kik lehetetlenítik el a magyar mezőgazdaság talpra állását, élelmiszeriparát? Megint önök. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jaj!). A Fidesz és az MSZP.

Kik voltak azok, akik szigorították a titkosítások feloldását a választások előtt? Kik azok, akik nem merik az ügynöklistákat nyilvánosságra hozni? Önök és az MSZP.

Kik voltak azok, akik leboltolták az országos rádió- és tévéfrekvenciákat egymás között? Önök és az MSZP.

Kik azok, akik mind a mai napig Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház élén tartják? Önök és az MSZP.

Kik hívták ide Magyarországra az IMF-et? Először az MSZP az önök támogatásával, most önök az MSZP támogatásával. Kik járkálnak folyamatosan az amerikai nagykövethez panaszkodni? Hát a válasz megint ugyanaz: önök és az MSZP. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jaj!)

Kik szavazták meg olvasás nélkül a lisszaboni szerződést annak idején? A válasz megint kézenfekvő, frakcióvezető úr: önök és az MSZP. Ön is igen gombot nyomott, valószínűleg ön sem olvasta akkoriban a lisszaboni szerződést.

És kik nézik tétlenül mind a mai napig azt, hogy az Európai Unió gyarmatosítja és gyarmatosította Magyarországot, és egyre inkább kilátástalan helyzetbe hozza Magyarországot és a magyar társadalmat? Megint önök.

És ha már az Európai Unió szóba került, frakcióvezető úr, akkor engedje meg, hogy utaljak itt a pénteki, soron következő csúcstalálkozóra. Most már hozzászoktunk ahhoz, hogy korábban félévente tartott történelmi csúcsokat az Európai Unió, most már havonta, és lehet, hogy nemsokára hetente lesz szükséges ilyen csúcstalálkozókat tartania. Ezt szokták hívni a vég kezdetének. Az Európai Unió a vége felé tántorog. Ezt önöknek is be kellene látni.

És mi a pénteki csúcstalálkozó tétje, amin Orbán Viktor miniszterelnök úr részt fog venni? Az egyik lehetőség az, hogy az Európai Unió vagy előbb az eurózóna, aztán az Európai Unió összeomlik. Ez az egyik lehetőség. A másik lehetőség az, hogy a válságból megpróbálják a jelenlegi politikát csúcsra járatni, a lisszaboni utat csúcsra járatni, és elindulni az európai egyesült államok irányába, egy majdani költségvetési politikai unió irányába. Ez a két lehetőség van. Magyarország számára mind a kettő vészhelyzet. Ez a szomorú helyzet. Biztos vagyok benne, vagy legalábbis sajnálatosan azt kell hogy mondjam, hogy a kormánynak valószínűleg nincs vészforgatókönyve egyik vészhelyzetre sem.

Önök megint csak sodródnak az eseményekkel, és nem merik kimondani azt, hogy Magyarországot az Európai Unió gyarmatosította, sem önök, frakcióvezető úr, sem az MSZP. Az önök nagykoalíciója ez ügyben is hazudik. És mi fog történni? Az alapszerződés módosítását ratifikálni kell majd a tagállamoknak. A Jobbik azt mondja, hogy népszavazást kellene tartani - végre egyszer! De nem lesz népszavazás - mert mi lesz, frakcióvezető úr? Önök meg fogják szavazni itt a parlamentben közösen, ön, frakcióvezető úr, ugyanazt a gombot fogja megnyomni, mint Mesterházy Attila, Orbán Viktor miniszterelnök úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ugyanazt a gombot fogja megnyomni, mint Gyurcsány Ferenc. Ennyit a nagykoalícióról!

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu