SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen elnök úr. Tisztelt Kormányzati Oldal! Én csak a vita egy szakaszban való tárgyalásához annyit szeretnék hozzáfűzni, azért is aggályos ez a dolog, mert annyira szerteágazó ez a törvény, hogy sokkal pergősebb és színvonalasabb vitát lehetne abban az esetben lefolytatni, hogyha az egymáshoz szorosan kapcsolódó módosító indítványokról lehetne szó, mert így valószínűleg az fog történni, hogy minden képviselő a saját kedvenc témáját fogja elővenni, hiszen most nem is tehet más, azt fogja elmondani, amit fontosnak tart a szűk időkeretben.
Azonban most szeretnék csatlakozni Hegedűs Lorántné képviselő asszonyhoz, aki az érdekszövetségekről ejtett már néhány szót. Már megdicsérte az ellenzék a kormányt a tekintetben, hogy a törvény előkészítése során mind az ellenzéki pártokkal, mind az érdekszövetségekkel eléggé komoly egyeztetéseket folytatott, amelyek során azért az igencsak véres törvény valamilyen szinten kevésbé lett támadható, bár a továbbiakban is elfogadhatatlannak tartjuk ezt.
Azt gondolom, rámutat arra, a mi módosító javaslatunkban is szerepel, hogy az érdekszövetségek nagyon fontos szakmai szerepet kell hogy kapjanak a jövőben is, és azt gondolom, érdemes megfontolni azokat az ellenzéki módosító javaslatokat, amelyek ezen szervezeteknek még tágabb jogosítványokat adnának arra, hogy az önkormányzatokat érintő törvények során ilyen kötelező véleményezési joguk és lehetőségeik legyenek a jövőben.
Nagyon kérem önöket, hogy az évtizedek során felhalmozódott érdekszövetségi tapasztalatokat ne hagyjuk kiaknázatlanul, vonjuk be ezeket a társadalmi szervezeteket is minél erőteljesebben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés