IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai előterjesztés, bár már többen hozzászóltunk itt korábban, még nem hangzott el, de azt gondolom, egy fontos megállapítás: a mai előterjesztés egy komoly demokratikus deficitet számol fel.

(12.00)

1990-től ennek az Országgyűlésnek nem volt lehetősége arra, hogy az emberekkel tisztességesen megismertesse a munkáját.

A képviselők a legelső pillanattól kezdve olyan kereszttűzben álltak, amelynek révén nem volt világos a társadalom számára, hogy mit is csinál egy országgyűlési képviselő, és amíg ezt nem tisztázzuk, amíg erről nem beszélünk őszintén, addig bizony el kell viselnünk azokat a támadásokat, amelyek egy-két képviselő magatartása alapján mindannyiunkra lecsapódnak.

1990-ben - mindannyian tudjuk már - az akkori média még meglehetősen baloldali kézben volt, és bizony az a sajtó nem nézte jó szemmel az új, demokratikus parlament megalakulását. Hogyha visszagondolunk az első évre, akkor mindannyian tudjuk, milyen hihetetlenül nehéz volt a működés - többen itt ülnek azok közül, akik itt voltak -, most az ősz több olyan eseményt felemlített, aminek éppen a 20 éves évfordulója volt, és mind-mind egyrészről az ország sorsát próbálta rendezni, de másrészről nem mutatta meg, hogy mi is egy országgyűlési képviselő munkája.

Ezt azért fontos tisztáznunk, mert itt többen többféle javaslatot tesznek, de egyben mindenképpen meg kell egyeznünk: amíg ez nem megy, véleményem szerint addig ez a munka nem nyeri el a helyét a társadalomban. Ez pedig az, hogy alapesetben a 386 képviselő azért jön, hogy becsülettel az ország dolgáért tegyen, és az elmúlt 20 év működését figyelembe véve a nagy részüknek ez sikerült is, a kisebb részük az, aki a rosszabb hírt viszi.

Ezért nagyon fontosnak gondolom azt, hogy a képviselők, akik itt a parlamentben hozzászólnak, ne a bulvármédiából idézzenek, mert a bulvármédia sok mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a valóságot bemutassa. Hangulatot lehet kelteni vele, lehet embereket megnyerni, mert biztosan van olyan ember, aki igazat ad, de nem a valós működést mutatja meg, nem arról beszél, hogy milyen is egy országgyűlési képviselő munkája. Beszéltem korábbi országgyűlési képviselőkkel, akik bent töltöttek két-három ciklust, és mindig meg szoktam kérdezni tőlük, hogy na, és ha úgy lenne, akkor visszajönnél-e. A többség azt mondta, hogy nem. Mert ez az életmód hosszú távon tarthatatlan. Mert a családot megviseli, az embert megviseli - főleg, hogyha messzebbről jár be -, mert az a része, amit az emberek nem látnak, ami nem itt a képernyőkön keresztül zajlik, hanem a különböző egyeztetéseken, választókerületekben, ünnepségeken, az az igazán megterhelő.

Egy országgyűlési képviselő hétfőn, kedden, szerdán - attól függ, hogy adja a munka - itt van Budapesten, aztán hazamegy, napközben egyeztet, este gyűléseken vesz részt, hétvégén meg rendezvények vannak. A családokat kéne megkérdezni, a feleségeket meg a gyerekeket, hogy egy országgyűlési képviselő mennyit dolgozik. Ők el tudnák mondani, és ez, azt gondolom, minden országgyűlési képviselőre vonatkozik, teljesen mindegy, melyik frakcióban ül, létezik-e az a frakció vagy nem, komoly leterhelést jelent.

Ezért hát először is azt kell megállapítanunk: az országgyűlési képviselői munka nem fogható más munkákhoz. Sajátos, egyedi, bonyolult és összetett feladat, amit nem lehet az általános munkanormákkal jellemezni, aminek bizony eltérő képet kell adnunk. Meg kell mutatnunk ezt a képet az embereknek! Ezért úgy hiszem, ez a javaslat alkalmas arra, hogy világossá és egyértelművé tegye, hogy egy képviselővel szemben mi az elvárás, és azért mit ad, és azt ezen a szinten lehet megtenni. Jelenleg a magyar társadalom itt tart.

Mert beszélhetünk arról, hogy például a képviselők között hogyan legyen az összeférhetetlenség. Sokan elmondták itt, hogy meg kell szüntetni; ugyan ennek most már több szintjét határozzák meg, egy szintjében a politika nagyjából egyetért - és 1990-ben a demokratikus megegyezés és az akkori demokratikus ellenzék is ezt szerette volna -, abban, hogy ne legyen polgármester országgyűlési képviselő. Ez a javaslat ezt tartalmazza. De mehetünk-e tovább? Lehet-e az, hogy minden szakmát kizárunk, és tényleg az országgyűlési képviselő csak főállású képviselő legyen?

Elmondta Apáti képviselő úr, és mélyen egyetértek vele, ez a négy év teljesen kiszámíthatatlan, hogy folytatódik-e vagy nem folytatódik, vissza tud-e menni a szakmájába vagy nem tud visszamenni.

Bizony, ez egy olyan létet kíván meg, hogy miközben itt dolgozik a képviselő, aközben látnia kell, hogyan alakul tovább az élete, és erre a lehetőségre is, meg erre is készülni kell.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

De ha csak azt nézzük, hogy kizárjuk a szakmákat, akkor a történelem mit mutat nekünk? Azt mutatja, hogy bizony-bizony a magyar országgyűlésben sokan dolgoztak. Vajon Jókai Mór lehetne-e országgyűlési képviselő? Mikszáth Kálmán, Somogyváry Gyula, Benedek Elek? - hogy csak írókat említsek. Azokkal a javaslatokkal, amelyek azt mondják, hogy csak országgyűlési képviselő lehet, nem lehetnének. Szent-Györgyi Albert, Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Tamási Áron mind a Magyar Országgyűlésnek voltak a tagjai. Miért nem adjuk meg a lehetőséget az országgyűlési képviselőknek, hogy a munkájukon keresztül bizonyítsanak? Ne zárjuk eleve kordába őket, hiszen van, aki kiválóan teljesít a szakmájában. Arra a tapasztalatra nincs szükség a ház falain belül? Ha valaki jó gazdálkodó, akkor az hagyja abba a gazdálkodást, csak azért, mert van egy olyan szabály, hogy ő csak országgyűlési képviselő lehet? A saját szakmája elmehet, két-három év alatt olyan módon fejlődhet - mondjuk, egy informatikai szakértő, vagy akár a jog területéről, sok helyről említhetnék példát -, két-három év alatt úgy fejlődik a szakmája, hogy a negyedik év végére már nem ért ahhoz, ami tulajdonképpen az ő szakmája. Akkor hiteles képviselő?

Ezért azt gondolom, ezt a szabályt nem szabad tovább húzni, mert az Országgyűlés munkájának a megbecsülése abból is áll, hogy az emberek mit gondolnak rólunk, és mi mit gondolunk az emberekről. Ha bulvárszinten akarjuk etetni őket, akkor ezt gondoljuk az emberekről, de én azt gondolom, a magyar választópolgár ennél sokkal bölcsebb, és tud dönteni, mint ahogyan ezt megtette az elmúlt években mindig. A magyar választópolgár az, aki meghatározza az ország sorsát - nyilván a képviseleten keresztül. Ezért biztosítsunk lehetőséget, hogy elégedett-e a képviselő munkájával vagy nem, tetszik-e neki vagy nem. Ne itt határozzuk meg!

Sokan vagyunk, sokféleképpen dolgozunk. A sokat még akkor is értem, amikor 200 fő lesz majd a parlament, az is sok. 200 ember: mindenki másféleképpen dolgozik. Más a munkamódszere, más a választókörzete, mások az elvárások, mások a szakmai tapasztalatai; ez mind-mind azt mutatja, hogy másképpen is tesszük a dolgunkat. Ezért nagyon fontosnak gondolom azt, hogy ebben húzzunk egy határt, mondjuk azt, hogy politikai szinten az önkormányzat és a törvényhozás nem összeférhető, és ezen túl kitételt ne tegyünk. Bizonyítson az illető, hogy mire képes: el tudja-e látni a feladatát vagy nem?

A második fontos észrevétel tulajdonképpen a demokratikus deficittel kapcsolatos. Nagyon örülök a Szocialista Párt mai felszólalásának, mert azt gondolom, ilyen őszintén ritkán beszélnek. Azt mondták... (Az MSZP képviselői nincsenek jelen. - Többen: Üres. Nincsenek is itt.) Jelenleg nincsenek itt, többen súgnak nekem, hogy említsem meg ezt a tényt. De azt mondták a pulpitusról, hogy ezt a törvényt ők nem kívánják. De hát, tisztelt képviselőtársaim, a Szocialista Párt mikor szerette volna, hogy ebben az országban tisztán lássunk? Mikor szerette volna a Szocialista Párt azt, hogy lássák az emberek, mivel foglalkoznak, miből lesz a képviselőnek pénze? Hát érdekeltek ebben? Persze, hogy nem érdekeltek! Miért is vennének részt? Először azt hiányolták, hogy miért nem hívták meg őket az egyeztetésre, de utána elmondták azt is, hogy egyébként az egyeztetésen meg azt javasolták volna, hogy ezt ne is terjesszük be, mert nem ennek van itt az ideje.

Az a baj a jelenlegi magyar parlamenttel - ennek a terheit mindnyájan érezzük is, ki-ki másképpen fogalmazza meg -, hogy ez a parlament az elmúlt másfél év alatt a 20 év lemaradását és a több mint 40 év kommunizmus átkait próbálja rendbe tenni. Hát lehet 63 évet másfél év alatt helyrehozni? Nem lehet. Ezért aztán szükség van arra, hogy foglalkozzunk olyan törvényekkel, amelyek a gazdaság állapotát határozzák meg, amelyek a különböző ágazatok helyzetét határozzák meg, és bizony a Ház helyzetét is rendezik. Mutassuk meg, mit tesz az országgyűlési képviselő, hogyan dolgozik, mint dolgozik, és lássák az emberek, hogy igen, ezt teszi, ezt a pénzt kapja. Ezt a javaslat rendezi.

1990-ben az átlagfizetés 10 571 forint, a parlamenti képviselők fizetése 32 500 forint volt. Jelen pillanatban 210 ezer forint az átlagfizetés, és 750 ezer forintban lesz meghúzva a képviselői fizetés. Ez ugyanúgy körülbelül háromszoros különbséget jelent. Tehát azok, akik azt mondják, hogy arányosítani kellene az ország helyzetével, azt gondolom, ez a javaslat ezt is pontosan igazolja. Az más dolog, hogy az egyéb juttatások hogyan és mint alakulnak. Mert ha csak Jókai Mórt nézem, Jókai Mór nem csak parlamenti képviselő volt, hanem íróként is dolgozott, sőt mindannyian tudjuk, hogy az egyik nagy biztosítótársaság igazgatótanácsában is benne ült.

(12.10)

1990 és '94 között az országgyűlési képviselők ülhettek igazgatótanácsokban, most már nem. Tehát ennyivel egyszerűbb és egyértelműbb ez a javaslat az elmúlt húsz év tapasztalatainál. A polgármesteri összeférhetetlenségről beszéltem, az is ezt a tapasztalatot igazolja és ezt mutatja meg.

A pótlékok kérdése. A pótlékok kérdése megint egy kulcskérdés, és ez az, ami tényleg átláthatatlanná tette az eddigi kifizetéseket, és nagyon sok felesleges, rosszízű pletykára, a parlament felelőtlen lejáratására alkalmasak voltak. A pótlékok egyértelműen rendezik, hogy mit kap a képviselő, és hogyan kap. A jelenlegi rendszerben minden országgyűlési képviselő ellenérdekelt volt abban, hogy többet dolgozzon, ugyanis minden költség a saját fizetéséből ment el. Tehát ha többet ment az autóval, akkor kevesebb pénz maradt a kasszában. Ez az útiköltség-térítés ezt rendezi és egyértelművé teszi. Tőlünk keletebbre ez teljesen megszokott volt, Romániában már tíz évvel ezelőtt is kaptak egy autót, egy Skoda Favoritot vagy valami ilyesfélét, tehát egy egyszerű kis autót, benzinkártyát hozzá, és oda mentek, ahova kellett, és ebben egyértelmű fejezetet teremtettek. Ez a javaslat ezt rendezi.

Egy dologban én egy módosító javaslatot szeretnék benyújtatni, amely módosító javaslat a választókerületek nagysága közti különbséget rendezi olyan módon, hogy a területeket veszi arányossági alapon. Három részre osztanám a javaslatban a területek nagyságát. Van egy átlagos, egy annál nagyobb és egy maximális terület, és ennek megfelelően egy alapösszeghez képest erre szorzót kapnának azok, akiknek nagyobb választókörzete van.

A választókerületek átszabása révén személyesen már nem vagyok érdekelt ebben a kérdésben, de mint Kapuvár és környékének országgyűlési képviselője, az 53 településemmel ezt teljes mértékben a vállamon érzem, és pontosan tudom a hatásait. Volt olyan nap, hogy a választókörzetemben úgy jöttek össze a programok, hogy közel 400 kilométert autóztam. Ezt nem vette figyelembe eddig a javaslat. Most itt rendezni lehet. Azt gondolom, sem a településszám, sem pedig a Budapesttől való távolság nem jó alap arra, hogy a választókörzet nagyságát mérjük. A választókörzet nagyságát a választókörzet nagyságával érdemes mérni, ezért kérném mindenkinek a támogatását ehhez a javaslathoz.

Egy dologra szeretnék még kitérni, ez a vidéki és budapesti képviselők helyzete. A vidéki képviselőknek sokkal nehezebb, nemcsak a bicikli miatt, nemcsak a kényelem miatt, hanem az időleterheltség miatt. Míg egy közelben lakó rosszabb esetben egy óra alatt ér be a parlamentbe, addig egy vidéki képviselőnek ez 3-4 órába is beletelik, és ugyanúgy a hazamenetel is. Amikor reggel 8-tól éjfélig van egy ülésnap, és másnap reggel 8 órakor meg a választókörzetben kell helytállni, az komoly megterhelést jelent. Erre szeretném kérni mindazokat, akik ezt valamilyen módon még nem érzékelik, hogy ezt mindenképpen vegyék figyelembe, hogy amikor én arról beszélek, hogy sokan vagyunk és sokféleképpen, sokféle terheltséggel dolgozunk, akkor ez lássék, hogy a vidéki képviselők mennyivel nehezebben tudnak a parlamenti munkában részt venni. Ez nem jelenti azt, hogy felmentené őket a kötelességük elvégzése alól. Nem ezt szeretném mondani.

Összességében, tisztelt hölgyeim és uraim, képviselőtársaim, ez a javaslat alkalmas arra, hogy Magyarországon egy tisztább világ felé induljunk el. A tapasztalatok majd megmutatják, hogy milyen irányban lehet továbbmenni. De jelen formájában a javaslatok úgy fogalmazzák meg a képviselői javadalmazást, hogy amellett tisztességesen, becsülettel és jól lehet végezni ezt a munkát, úgy, hogy a választókörzet, úgy, hogy a szavazópolgárok, úgy, hogy a törvényhozási munka is rendesen menjen, ráadásul talán ezzel a javaslattal lehetőségünk lesz arra is, hogy a családtagok kicsit jobban megértsék, miért vannak olyan sokat távol az országgyűlési képviselők.

Köszönöm szépen a figyelmüket. Támogassák ezt a javaslatot! (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu