DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Kecskemét): Köszönöm a szót. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap köztársasági elnök úr Kecskeméten járt, és egy nyilvános vagy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében arra intette a diákokat és az őt meghallgatókat, hogy bízzanak a képviselőkben, pártállástól, hovatartozástól függetlenül, bízzanak abban, hogy azért jöttek a parlamentbe, hogy jobbító szándékot valósítsanak meg, hogy a törvényeket és az életünket jobbá tegyék. Nos, én köztársasági elnök úr intelmét megfogadva ebben a szellemben készültem a fölszólalásomra. Képviselőtársaim, egyúttal el kell mondjam - ez egy személyes vallomás -, ez jelen esetben a remény győzelme lesz a tapasztalat fölött, de hát tegyünk egy kísérletet.
Azt gondolom, hogy ellenzéki képviselőtársaim a vitában eddig elmondottak alapján - talán egy kivételtől vagy egy párt megszólalásaitól eltekintve - mintha nem értették volna meg ennek a javaslatnak a lényegét, nem értették volna meg azt, hogy ez a törvényjavaslat milyen szándékkal született. Ennek a javaslatnak az a szándéka, hogy az egyébként más törvényekben szanaszét szórt - és most fogadják el nekem, hogy a gyermeket nevelőket családnak tekintjük - gyermeket nevelő családok számára védelmet jelent, és ezt felemeli egy kétharmados törvényjavaslat szintjére, és ha ezt követően törvényeket akarunk módosítani, törvényeket akarunk hozni, ha valaki ezzel ellenkező javaslatot akar tenni, akkor módosítania kell tudni ezt a kétharmados törvényt is.
(13.00)
Ez egy biztonságot jelent, ez eddig valahogy elsikkadt az ellenzéki pártok hozzászólásaiban, megszólalásaiban. Az is elsikkadt, hogy mi minden van, amiben ez a törvényjavaslat kedvezményt, védelmet nyújt ezeknek a családoknak, végre felsorolásra kerülnek összeszedve a jogok és összeszedve a kötelességek, hogy ki kitől a tőle elvárható módon, egyértelműen törvényjavaslatba kerül például a nagykorú gyermek számára az a kötelezettség, hogy gondoskodjon a szülőről, ha az önhibáján kívül olyan állapotba kerül. Íratlan törvény, betartjuk, a társadalom döntő többsége betartja, de bizony van egy kisebbség, amely nem tartja be, van egy kisebb rész, így fogalmazom, mielőtt valaki azt hiszi, hogy kisebbségekre gondolok, van egy kisebb rész, amely nem tartja be, és ez a törvény lehetőséget fog adni arra egyébként, hogy tőlük a jövedelmüknek megfelelő arányban ez beszedhető legyen, kikényszeríthető legyen, hozzájáruljanak idős szüleik gondozásához, tartásához.
Van egy nagy elv, amelyről ez a javaslat is szól, de sokkal korábbról származik. Közgazdasági tanulmányaim során hallottam, Andorka Rudolf tanár úrtól származik egy nagyon egyértelmű összefüggésrendszer, ami Magyarországon meghonosodott, ha közgazdasági terminus technicusokat használunk, akkor furcsán néz ki, mert úgy szól, hogy a gyermek egy olyan jóság, amely azoknak is hasznot hoz, akik az előállítás költségéből nem veszik ki a részüket. Ez nagyon csúnyán hangzott, de ez a közgazdasági szakfogalmazása, és annyit jelent, hogy azok a családok, akik gyermekeket nevelnek, olyan értéket hoznak létre egy társadalom számára, amely a társadalom minden tagjának hasznot hoz, azoknak is, akik önként vagy kényszerből, de a gyermeknevelésben nem vesznek részt vagy nem tudnak részt venni. Ez az az erkölcsi és közgazdaságtani alap, ami nekünk jogot ad arra, sőt bizonyos értelemben kötelességünk is, hogy elkülönülten kezeljük a gyermeknevelés költségeit a szociális segélyek és a szociális rászorultság költségeitől. Ennyire egyszerű a történet. Ha valaki ezt nem akarja tudomásul venni, akkor mondja azt, de ne mondja azt, hogy mi ostobaságot csinálunk, butaságot csinálunk, vágyálomhalmaz, ilyen gyűjtemény, olyan gyűjtemény. Erkölcsileg is, közgazdaságtanilag is megalapozott az, amit teszünk.
Lehet önöknek kritizálni az egykulcsos jövedelemadót, lehet. Erről már sokat beszéltünk a parlamentben, ha akarják, ismét megbeszélhetjük, bár nem ez a tárgya ennek a törvényjavaslatnak. Lehet azt is mondani, hogy nem tudják igénybe venni a gyermeknevelés költségeit elismerő adókedvezményeket, de aki ezt nem tudja igénybe venni, az nem fizet személyi jövedelemadót. Hát hova tovább még? Mit kérnek tőlünk? Ugyanúgy igénybe fogják venni mindazt az ellátást, amit az adóból tartunk fenn, iskolát, utakat, rendőrséget, és a többi. Mit kérnek még? Negatív adót? (Közbeszólások a Jobbik és az MSZP soraiból: Igen!) Gratulálok! Jó, egy mondatot engedjenek meg a negatív adóról. Van egy nagyon fontos dolog, a Jobbiknak különösen ajánlom figyelmébe: a negatív adónak az a lényege, hogy aki adót nem fizet, az adóforintot kap vissza. Biztos ezt akarják? Mert eddig nem erről szólt a kommunikációjuk. Itt volt a parlamentben Béki Gabriella képviselő asszony, majd' húsz éven keresztül itt volt Gabi, és ebből tizenkét évet a Szocialista Párttal koalícióban töltött el mint szabad demokrata képviselő. Amióta az eszemet tudom, és ahányszor őt megszólalni hallottam a parlamentben, mindig is a negatív adó mellett volt, annak harcos képviselője volt, és tizenkét éven keresztül a Szocialista Pártban folyamatosan leverték - most új elemként megjelent a Szocialista Pártnál a negatív adó. Ezzel egyrészt hitelességi problémáim vannak, másrészt remélem, hogy Gabriella nézi vagy hallgatja ezt az adást; de ha ezen elgondolkodnának, akkor szerintem önök az utolsók lennének, akik felvetik a magyar parlamentben a negatív adó kérdését. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Érvet kérünk! - Az nincs!)
Szerintem már csak reagálásokra van időm és szükség is, hiszen a kormánypárti képviselőtársaim részletesen elmondták a törvényjavaslatot. (Kiss Péter: Érv nincs!)
Média: a médiában nekem az egyik legnagyobb problémám az, hogy ez a törvényjavaslat, hála istennek, most ismét megerősíti, hogy tekintettel kell lenni a családokra, tekintettel kell lenni a házasság intézményének a tiszteletére, és tekintettel kell lenni a gyermekekre. Az egyik legjobban kirívó példa, ami egészen elképesztő a magyar médiában, az ajánlók. Nem tudom, hogy szokták-e önök nézni, a gyermekeknek szóló műsorok kellős közepén - ahova szándékosan hívják meg és ültetik oda a gyerekeket - az esti főműsoridőbe vagy a még későbbre, a főműsoridő utánra szánt filmekből a legagresszívebb, legdurvább jelenetek nagy hangerővel összeollózva, véletlenszerűen zúdulnak rá a tévé előtt ülő gyerekekre. Ez egész egyszerűen visszataszító, és ebben az ügyben nemcsak a kereskedelmi televíziók érhetők tetten, hanem a közszolgálati is. Többször szóvá tettük a parlamentben, többször kértük, de semmilyen változás nem történt. Úgyhogy ezúttal is mondom, hogy aki ebben nálunk illetékesebb, az tegye meg a szükséges lépéseket, mert ez egész egyszerűen elfogadhatatlan. Az ajánlókat is korlátozni kell, és úgy látom, hogy ez egy szabad terület, amelyre mintha a médiatörvény valamilyen oknál fogva nem lenne hatályos - ez persze nem igaz, hatályos rá, csak a betartása vagy a betartatása nem történik meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindent összevéve, fontos dologként, utolsó gondolatként engedjék meg, sokszor elmondtuk: ha úgy gondolják az ellenzéki képviselőtársaim, hogy a törvényjavaslat címe nem megfelelő és nem illeszkedik a törvény tényleges tartalmához és szelleméhez, miszerint a gyermeket nevelő családokat védi, és azoknak a támogatási rendszereit foglalja össze egy nagy keretbe kétharmados törvényként, akkor tegyenek javaslatot a címének a megváltoztatására. De egy dolgot ne tegyenek: ne mondják azt, hogy Magyarországon bármely gyermeket, aki nevelkedik, aki szerető közösségben, családban nevelkedik, ez a törvényjavaslat magára hagyna, mert ez egész egyszerűen hazugság. Aki ilyet állít, függetlenül attól, hogy házasságban vagy élettársi közösségben nevelkedik az a gyermek, egész egyszerűen valótlanságot állít, és úgy vélem, hogy a 23 millió románhoz hasonló hecckampányra készül e törvényjavaslat kapcsán. Márpedig ez a javaslat annál sokkal többet ér, mert valamennyiünk jövőjéről szól, azokról a gyermekekről, akik még meg sem születtek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés